Site icon LikeNews

A 101 éves Tatár Imre is megkapta a Covid-19 elleni védőoltást – ezzel a vakcinával oltották be

A 101 éves újságíró, Tatár Imre is megkapta a koronavírus elleni vakcinát. Tatár január 9-én ünnepelte a születésnapját, ám kora ellenére ő továbbra is nagyon aktívan dolgozik. A publicista egyébként kereken száz évvel idősebb a dédunokájánál.

Ezt a vakcinát kapta meg

Tatár a Ripostnak elmondta, hogy a háziorvosa hívta fel, hogy eljön az otthonába és beadja neki a vakcinát. Az újságíró elárulta, hogy kicsit aggódott, amikor megtudta, hogy kevés oltás érkezett, mert semmiképp sem akart lemaradni róla. Az újságíró egyébként a Moderna vakcinát kapta meg.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nincsenek mellékhatások

Tatár a lapnak elmondta, hogy miután beoltották semmilyen mellékhatást nem érzett, még a karja sem fájdogált. Az újságíró gondozónője és a háziorvos is meggyőződtek róla, hogy minden rendben van.

„A doktornő is maradt egy keveset, aztán még velem maradt a gondozónő, beszélgettünk, de semmiféle mellékhatást nem észleltünk” – nyilatkozta az újságíró.

Ekkor kapja meg a következő adagot

Tatár Imre március 5-én kapja meg a vakcina második adagját, így reméli, hogy március közepére védett és szabad lesz és akkor az első dolga lesz, hogy meghívja magához az unokáit és a dédunokáit.

Ez hiányzik neki

„Szeretném végre megölelni őket, a kicsiket a térdemre ültetni, összevissza puszilni, hiszen olyan édesek! A következő pedig az lesz, hogy elballagok kávézni. Érzem már a kort, egyedül nem indulok útnak, de egy kávéházi kávé, azért az mégiscsak más! A barátaimmal, egykori kollégáimmal is alig várjuk, hogy annyi telefonbeszélgetés után végre személyesen is együtt lehessünk” – mondta a Ripostnak az újságíró.

Pásztor Erzsit is beoltották

A LikeNews is beszámolt róla, hogy megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát Pásztor Erzsi! A színésznő szerencsére az első adag után semmilyen kellemetlen mellékhatást nem tapasztalt, így izgatottan várja, hogy jövőhéten megkapja az utolsót is.

Nem volt mindegy melyiket kapja

A Szomszédok egykori sztárja elárulta, hogy a pollenallergiája miatt, bizony neki nem volt mindegy, hogy melyik vakcinával oltják be. Hozzátette, hogy már régóta várta, hogy megkapja a védőoltást.

Korda György is megkapta az első adagot

Korda György is megkapta a koronavírus elleni vakcinát! A zenész lassan egy éve élt önkéntes karanténban és végre eljött számára a várva várt pillanat, amikor a háziorvosa felhívta, hogy sorra került.

Türelmes volt

Az énekes türelemmel kivárta a sorát, amúgy sem szeretett volna protekcióval előrébb jutni és elvenni mások elől a helyet, ám mivel neki is van krónikus betegsége, valamint a korából kifolyólag most már rá is sor került.

Várja a második oltást

Az énekes szerencsére az első adag vakcina után semmilyen furcsa mellékhatást nem észlelt, így izgatottan várja, hogy a második dózison is túl legyen és ne kelljen többé bezárkózva élnie.  A Likenews legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Tatár Imre, Válogatott könyvek – Youtube videó

Exit mobile version