Az édesapa nyitva hagyta a kertkaput, ezért ment ki az utcára a két éves kisfiú, akit halálra gázolt egy postás autó Somogy megyében. Az apát és a sofőrt is felelősnek tartja a vádhatóság Jánoska halála miatt. Az apa szerint a postás, úgy indult el, mint egy versenyző, emiatt kellett meghalnia a kisfiúnak.

A kisfiú felügyelet nélkül játszott

A kisfiú édesapja 2018 októberében a délelőtti órákban érkezett haza gyalog kisberényi otthonába, melynek udvarán éppen felügyelet nélkül játszott gyermeke, aki még nem töltötte be második életévét, írja a KékVillogó.

Az apa nyitva hagyta a kaput

Az apával egyidőben érkezett meg a ház elé a postás, aki egy csomagot hozott a családnak. János ekkor kinyitotta a kiskaput, majd a gépkocsi vezetőülés felőli ajtajához ment, azonban a kerítésajtót nem csukta be maga után és nem figyelt a feléje igyekvő gyermekre.

Jánoska kiment az utcára

A családfő átvette küldeményét, a postásautó vezetője pedig anélkül, hogy indulás előtt előre nézett volna, elindult a kocsival, így nem vette észre az időközben a jármű elé került gyermeket, s mintegy 4-5 km/óra sebességgel elütötte őt.

A kisfiú a helyszínen meghalt

A kocsi alá került kisfiú olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A tragikus pillanatokat végig rögzítette a ház külső kamerája.

„Mint egy bomba”

„Úgy indult el, mint egy versenyző, akkorát szólt a fiam a motorháztetőn, mint egy bomba” – mondta az édesapa a Borsnak.

Az apa nem ment el a temetésre

Jánoska hamvait a szülei kriptájában helyezték el, de a szertartáson az apa nem vett részt, mert még a temetés időpontjában is sokkos állapotban volt.

A bíróságon találkozott a gázolóval

A tragédia óta másfél év telt el, az apa azóta sem tudott megnyugodni. „A bíróságon találkozta újra a gázolóval. Még csak bocsánatot sem kért tőlem” – mondta a férfi.

Mindketten felelősek a kisfiú haláláért

János azt mondta, hogy olyan sokkot kapott a tárgyalóteremben, hogy ki kellett őt vezetni. A vádhatóság szerint mindketten felelősek a kisfiú haláláért. 

Nem ismerték el bűnösségüket

Ugyan megúszhatták volna felfüggesztett fogházbüntetéssel, de az előkészítő ülésen nem ismerték el a bűnösségüket, így a tárgyalássorozat januárban fog folytatódni.

Kiemelt kép: illusztráció