Megválasztották idén is „A Nemzet háziorvosát” a kitüntetést a kisapostagi háziorvos, Dr. Fekete Borbála nyerte el. A helyiek szerint a csupaszív doktornő tényleg megérdemelte a kitüntető címet.

A nemzet háziorvosa pályázaton egy kispostagi háziorvos, dr. Fekete Borbála nyerte el, az internetes verseny díjazottjait hétfőn tüntették ki.

A doktornő 2011-ben költözött a Fejér megyei településre az akkor 11 éves fiával. Orvoscsaládból származik, ő maga aneszteziológus, intenzív terápiás és sürgősségi betegellátó orvosi szakvizsgákkal is rendelkezik a háziorvosi szakvizsga mellett. 

A doktornőt egy baracsi lakos nevezte a versenyre azzal, hogy egy másik helyi, végső stádiumos rákos beteg asszony a sorozatos rosszulléteivel elhasználta a rendelkezésére álló oxigénpalackját. Ekkor értesítették a háziorvost, aki azonnal kiment a helyszínre. „Látta, hogy nagy a baj, a légzés megtámogatásához szükség van sürgősen egy új palackra. Ami ezután történt, az nem mindennapi.

A Baracshoz legközelebbi oxigénpalack-elosztó hely Alsónémediben található – ami nem itt van a szomszédban. A doktornő beült a saját autójába, azonnal elhajtott Alsónémedibe, és – erős nyomást gyakorolva az ottani elosztóra – szerzett palackot a betegének, napi bérleti díj ellenében. Mindezt a saját költségén vállalta! Amikor a szállító legközelebb hozta az új palackot, azt mondta Marikának, hogy soha az életben nem hallott és nem látott még senkit, aki így kiállt azért, hogy könnyebbé, elviselhetőbbé tegye a betege életét!” – írja az Index.

A Nemzet háziorvosa pályázat ünnepélyes díjátadó gáláját Budapesten a Pesti Vigadóban rendezték meg.

A Nemzet háziorvosa díjátadóra 20 fős küldöttség indult Dunaújvárosból a doktornővel Budapestre, közöttük Baracs és Daruszentmiklós alpolgármestere és Kisapostag polgármestere is.

A gálát prof. dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere nyitotta meg.
A zsűri szempontjait prof. dr. Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár ismertette, amit a díjátadó követett.

Mindannyian reménykedtünk abban, hogy Borika, ahogy sokan hívják, megnyeri a versenyt. Nos, a mi Borikánk, a csupaszív háziorvos, immáron a Nemzet háziorvosa lett – írja a helyi újság.

Kiemelt kép: Dr. Fekete Borbála – Forrás: Dunaújvárosi Hírlap