Rendszeresen bántalmazta és többször erőszakkal létesített élettársával szexuális kapcsolatot egy Pest megyei férfi. Most vádat emelt ellene az Érdi Járási Ügyészség.
Először a mobilját lopta el
A férfi élettársi kapcsolatot létesített a nővel, aki még tanulmányait is félbeszakította miatta. Az első aggasztó körülmény az volt, amikor egy hónap múlva a férfi elemelte az alvó nő mellől a mobiltelefonját és azt eladta.
Napi szinten verte élettársát
Az eset után 2 hónappal a férfinál erős hangulatingadozások és dühkitörések is jelentkeztek, amelyek miatt napi szinten verte a nőt a törökbálinti lakásukban.
Elvette a nő iratait
Azért, hogy a nő ne tudja elhagyni, a férfi elvette tőle a személyi iratait és bankkártyáját is – írja a BudaPestkörnyeke.hu.
Erőszakolás közben bántalmazta a nőt
A kegyetlen férfi többször is megerőszakolta a félelemben élő nőt, akit pofozott és harapdált is az erőszakos együttléteik során.
Elmenekült otthonról
A végsőkig megfélemlített, éhes és kimerült nő kétségbeesésében végül az egyik reggel, kihasználva, hogy a férfi még alszik, mindenét hátrahagyva elmenekült.
Elájult az utcán
A törökbálinti utcákon bolyongó nő végül az eszméletét vesztette és mentőt hívtak hozzá. Az ügyészség 11 év fegyházat kért a bűnösségét tagadó férfire.
11 év fegyházat kértek
Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, hogy az ügyészség 11 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást kért a szexuális erőszakkal, és kapcsolati erőszakkal vádolt férfire. A vádlott tagadta a bűnösségét az eddigi büntetőeljárás során.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Videó az ámokfutásról: Kilométereken át a forgalommal szemben száguldott egy 69 éves sofőr az M6-os autópályán, azt sem tudta, hol van
- Életmentés a Római-parton: Hős táborozó gyerekek mentették meg két fuldokló kisgyerek életét, másodperceken múlt a tragédia
- Végigpróbálta a parkoló kocsik ajtóit a zuglói tolvaj, meglepően sokat tudott így lopni a 19 éves srác
- Négy napig bolyongott, 170 km-t gyalogolt a kánikulában a hőgutát kapott férfi, egy somogyi gabonatáblában találták meg kritikus állapotban
- Bűnt követett el Papp László, Debrecen fideszes polgármestere, lemondásra szólítják fel a hazugnak tartott városvezetőt
Kiemelt kép: illusztráció

