Kásler Miklós miniszter a napokban a járványügyi veszélyhelyzet ellenére elrendelte a lombikbébi-kezelések folytatását. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint másként a népességfogyás lassítása mint társadalmi cél törést szenvedne. A szakma ellenáll, egyelőre országszerte zárva maradtak a klinikák.

A 24.hu információja szerint az egészségügyért felelős miniszter, Kásler Miklós március 21-én körlevelet küldött a klinikákat fenntartó egészségügyi intézmények vezetőinek. Azt írta, hogy korábban elrendelték minden olyan halasztható orvosi beavatkozás felfüggesztését, ami nem tartozik a sürgősségi ellátás körébe. A rendelkezés célja egyrészt az volt, hogy a betegforgalom csökkentésével gátolják a járvány terjedését, másrészt hogy a felszabaduló erőforrásokkal az egészségügy a veszélyhelyzetben teljes kapacitással a koronavírusos betegek ellátására koncentrálhasson.

A miniszter azt írja, hogy a lombikbébi-kezelések nem tartoznak a sürgősségi beavatkozások közé, de elhalasztásuk számos negatív társadalmi következménnyel járna, ezért elrendeli, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt is végezzék el őket.

A 24.hu csütörtökön megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztályát.

Az EMMI azt írta, hogy azért nem ajánlott az IVF-kezelések felfüggesztése, mert a nőknél szövődmények jelentkezhetnek a várt eredmények nélkül, és pszichológiai szempontból is negatív hatású lehet a gyermeket kívánó pár számára.

Társadalmi szempontból pedig egyértelmű cél a népességfogyás lassítása, ami komoly törést szenvedhet abban az esetben, ha most nem fogannak meg azon gyermekek, akiket szüleik kívánnak.

A lap úgy tudja, hogy a szakma képviselői nem osztják a miniszter álláspontját. Az állami klinikák,  szintén miniszteri utasításra, már a múlt héten beszüntettek minden beavatkozást, sőt az épületeket is bezárták, ezen pedig Kásler felszólítására sem változtattak.

A győri Kaáli Intézet orvosigazgatója, Kőrösi Tamás a Kásler-levélre vonatkozó konkrét kérdésünkre érdemben nem válaszolt, de közölte, hogy továbbra sem végeznek meddőségi kezeléseket, és szerinte ez az eljárás megfelel mind az európai, mind az amerikai szakmai szervezetek érvényben lévő ajánlásának.

„A betegek és a dolgozók védelme érdekében csak telefonos ügyeletet tartunk naponta 8-16 óra között, a konzultációkat és megbeszéléseket pedig online végezzük” – írta a nemrég állami tulajdonba került intézet vezetője, hozzátéve, hogy a pácienseiket arra készítik fel, hogy a „karantén” felszámolása után késedelem nélkül újraindulnak a beavatkozások. Kőrösi megjegyezte, hogy az intézete országos ellátást végez, „ezért lelhetetlen/elkerülhetetlen lenne, hogy rövid időn belül ne kerüljenek kontaktba COVID-19-vel fertőzött beteggel”.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ IVF-programok működéséért felelős főigazgató-helyettese nem válaszolt a 24.hu megkeresésére.

Kiemelt kép: Kaáli Intézet