A munkavédelmi cipők komfortját növelő különféle kiegészítők további, a viselési kényelmet növelő pluszt jelentenek. A munkavédelmi lábbelik fontos szerepet töltenek be a munkavédelem terén, hiszen a lábat érintő sérülések, károsodások nagy százalékban következnek be a nem megfelelő cipő viselése miatt. 

A munkavédelem, így a lábvédelem szerepe nem elhanyagolható tényező egyetlen cég életében sem – különösen, amelyeknél veszélyes körülmények között zajlik a munka -, amelyre minden munkaadónak törvényi kötelessége odafigyelnie, és a dolgozóit a kockázatoknak megfelelő munkavédelmi cipővel, ruházattal, eszközökkel, felszereléssel ellátnia.

Biztonság és kényelem

A munkavédelem célja a munkavállalók biztonságának, testi épségének, egészségének megőrzése.

Számos munkakör magas kockázatú munkavédelmi besorolás szempontjából, ezeknél a védelem szükséges mértéke törvényben meghatározott. Az egyes kockázatokat adott munkakörre egyénileg kell mérlegelni és rendszeres időközönként, illetve új technológia, anyagok, munkaeszközök bevezetésekor felülvizsgálni, és a munkavédelmi ruházatot, így a munkavédelmi lábbelit, kiegészítőket is ennek megfelelően kiválasztani. 

A munkaruházatnak a munkavállaló biztonságán túl a kényelmét is szolgálnia kell a veszélyes munkavégzés teljes időtartama alatt, hiszen egyáltalán nem mellékes, hogy a napi 8-10-12 órát milyen komfortban tölti a dolgozó, mert kihat a munkahatékonyságra, munkakedvre is.

Lábvédelem fontossága

A lábvédelemnek az alapvető biztonságon és kényelmen túl bizonyos esetekben egyéb védelmet is el kell látnia. Komoly kockázatot jelentenek a lábra a zuhanó tárgyak, a talp sérüléseit okozó éles tárgyak, a fröccsenő olvadékok, vegyi anyagok, a szikra, az áram, a talaj egyenetlenségei, csúszóssága, az extrém hőmérsékletek. 

A lábvédelmet ellátó munkavédelmi cipőket a munkáltató köteles a munkavállalók rendelkezésére bocsátania. A munkavédelmi lábbeliknek a biztonság mellett a kényelmi szempontoknak is meg kell felelniük. Ma már elvárható szempont a divatos, utcán is hordható kialakítás.

Munkavédelmi lábbelik kiegészítői 

Az egész napos viseletre tervezett minőségi anyagokból készült munkavédelmi lábbelik komfortja növelhető a különféle kiegészítők használatával. 

Nemcsak munkához, de sportoláshoz, egyéb szabadidős tevékenységekhez is tökéletes kényelmet nyújtanak a speciális anyagokból, innovatív technológiával készült rugalmas zoknik, amelyek a komfort növelése mellett higiéniai szempontból is maximálisan megfelelnek.

A különféle, antibakteriális, rezgéscsillapító zselés vagy hideg időjárásra tervezett termál talpbetétek, extra csizmabélések hozzájárulnak a lábbelik kényelmének fokozásához.

Cipőkanalak segítik a cipők felvételét, a jégjárók egyszerű csúszásmentesítő megoldást jelentenek minden lábbelitípushoz.

Fektess nagy hangsúlyt lábaid védelmére, a cipők viselésének komfortjára, válogass a számtalan kiegészítő közül.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a Like Company hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.