Büszke a fiára az az édesanya, akinek a 27 éves rendőrfiát Újpesten késelték meg intézkedés közben. A család azt is elmondta, hogy nagyon hálás a rengeteg segítségnek és a felajánlásoknak, mint mondják: az egész ország megmozdult.

Újpesten történt az eset

Korábban a LikeNews is beszámolt róla, hogy december 24-én reggel, 6 óra 37 perckor intézkedés közben megkéseltek egy fiatal rendőrt Budapesten a 4. kerületben. A rendőrt és társát egy társasház lépcsőházában hangoskodó férfihez riasztották.

Késsel szúrt a támadó

A helyszínre kiérkező járőrpár egyik tagját sikerült késsel többször is megszúrnia a támadónak, ezért a másik rendőrnek intézkednie kellett, és lelőtte az agresszív férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A megszurkált rendőrt kórházba szállították.

Megszólalt a család

Borsnak sikerült utolérnie a megkéselt rendőr családját, akik elmondták, hogy nagyon büszkék a fiúkra, Petire és a példátlan helytállására.

Az egész ország megmozdult

„A rokonságot nagyon megindította, hogy az egész ország megmozdult, hogy vért adjon a fiatalembernek” – nyilatkozott a sérült rendőr aggódó édesanyja.

Apja is rendőr volt

A lap továbbá azt is kiderítette, hogy Peti édesapja is rendőrként szolgált, tőle örökölhette a kitartó és elkötelezett magatartását, hivatástudatát.

További műtét várhatnak a rendőrre

A család többek között azért is örül a sok segítségnek és a véradásnak, mert elképzelhető, hogy Petire még várnak műtétek. Fekete Zsuzsanna, a Zsaruellátó Egyesület szóvivője szerint példaértékű, hogy a két rendőrnek egy egész ország akar segíteni.

Mindenhonnan érkeznek felajánlások

„Az ország valamennyi pontjáról érkeztek felajánlások, a véradókat szervezetten szállítjuk Bu­dapestre. Ha Peti szerencsés esetben további beavatkozások nélkül is felépül, a neki szánt véradományok másokon segíthetnek” – mondta a szóvivő.

Ritkán fordul elő, hogy rendőrre támadnak

Németh Zsolt kriminológus a lapnak elmondta, hogy Magyarországon nem jellemző, hogy rendőrre támadnak, és az még kevesebbszer fordul elő, hogy rendőrt életveszélyesen megsebesítenek. A kriminológus szerint Peti rendőrtársa, Erika is helytáll, de nem tartja kizártnak azt sem, ha a történtek annyira megviselnék, hogy inkább egy másik szakmát választ.

„Mindig is belevaló csaj volt!”

Erika egyik kollégiumi szobatársa az egyik internetes csoportban csak jókat írt a rendőrnőről: „Mindig is belevaló csaj volt!” Tetőtől talpig rendőr. Ezt most meg is erősítette” – írja a Kékvillogó.

Kiemelt kép: illusztráció