Szó szerint méregdrága volt az a vacsora, amely miatt 30 embert kórházba vittek, egy pedig meghalt. Az eset a spanyolországi Valenciábvan történt, egy olyan Michelin-csillagos étteremben, ahol egy menü 60 ezer forintba, azaz 200 euróba kerül.

Fellélegezhet Bernd Knöller, a német Michelin-csillagos séf, miután igazságügyi orvosszakértők megállapították: nem a valenciai éttermében készített gombaétel okozta egy vendég halálát tavaly februárban, írja a Bild-re hivatkozva az Index.

Bernd Knöller a séfje a Valenciában működő Riff étteremnek. Tavaly februárban közel harminc vendég panaszkodott rosszullétre a Michelin-csillagos étteremben elfogyasztott vacsora után. Egy 46 éves nő a férjével és fiával együtt evett ott, mindhárman rosszul lettek, a nő pedig másnap meg is halt. A vendégeknek a 200 euróba (több mint 60 ezer forintba kerülő) menüben egy kucsmagombából készült ételt is felszolgáltak.

A helyet azonnal bezárták, a helyi hatóságok nyomozást indítottak a séf ellen. Az alapkérdés az volt, hogy a gomba okozta-e a nő halálát. Ez a gondolat a híres szakácsot sem hagyta nyugodni, sok álmatlan éjszakát okozott neki. Heteken át tanulmányozta a szakirodalmat, és vizsgálta ő maga is, hogy a kucsmagomba okozhat-e halálos mérgezést.

Mint a német lapnak elmondta: a gombák lehetnek mérgezőek, ha nyersen fogyasztják őket. Az étteremben azonban megfőzték őket, de maradhattak mérgező elemek az ételben. Ez okozta a vendégek rosszullétét, de a halálesettel nem hozható közvetlen összefüggésbe.

A szakács szerencséjére ezt állapította meg az igazságügyi orvosszakértő is, így a séfet már nem gyanúsítják gondatlanságból elkövetett emberöléssel. Az orvosszakértő azt állapította meg, hogy a nő halálát egy örökletes betegség okozta, nem az elfogyasztott étel. 

Az eset óta az étterem nem készít vadon nőtt gombából készült ételeket, egy nagy menü ára pedig a korábbi 200 helyett most 100-135 euróba kerül. Hiába azonban minden, az újranyitás óta a forgalom drasztikusan visszaesett. A külföldi foglalásokat tavaly sorban lemondták, jelenleg a külföldi vendégek száma a nullához közelít, mondta a séf, aki egyedül a helyi törzsvendégekben, valamint a kemény és kitartó munkában hisz, amellyel visszaszerezheti az emberek bizalmát. 

Kiemelt kép: Bernd Knöller, Michelin-csillagos séf – forrás: valencia-dmc.com