A szürke gépjárművel járó, fővárosi, 40-es férfiak okozzák a legtöbb baleset. A személyi sérüléssel járó közúti balesetek 93 százaléka a járművezetők hibájából történik.

A Generali Biztosító január 1-je óta több tízezer autós káresetet regisztrált, összesen körülbelül nyolcmilliárdos értékben. A nemrég elkészült statisztikai adatokból azonban számos, a sztereotípiákkal leszámoló érdekességet is találhatunk, melyek túlmutatnak a milliárdos kifizetéseken.

Idén Budapesten 6200, Pest megyében pedig 3800 autós szenvedett valamilyen közúti balesetet. Ezután az ország nyugati és keleti vége a legveszélyesebb helyszín közlekedési szempontból. Győr-Moson-Sopron megyéből több mint 1600, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből közel 1400 kárbejelentés érkezett a Generali Biztosítóhoz.

A balesetek nagy részét nem a fiatal, rutintalan sofőrök okozzák

Az ütközések több mint felét a negyvenéves kortól egészen a nyugdíjas korú életszakaszban lévő sofőrök okozzák. Minden harmadik káresetet a 40-49 év közötti vezetők követnek el.

A gépjárműszíneket tekintve a szürkék voltak a legnagyobb veszélyben az elmúlt időszakban. Több mint 7500 baleset köthető ehhez a színhez. Árnyalja a képet, hogy a leggyakoribb autószín a szürke, illetve a metálszürke. A képzeletbeli dobogó második és a harmadik helyén a fehér és fekete járművek állnak.

A 2019-ben bekövetkezett káresetek 62 százalékát férfi vezetők okozták. Ez a szám is jól mutatja, hogy a nők sokkal megfontoltabban  és szabálytisztelően vezetnek.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2019 második negyedévében több mint negyedével csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, és kevesebben sérültek meg, viszont a biztosítónál növekszik a gépjárművekre vonatkozó kárbejelentések mértéke; 2019-ben eddig több mint 3000-rel ugrott meg ez a szám az egy évvel korábbiakhoz képest, és ez kétmilliárd forinttal nagyobb értékű kárösszeget is jelent.

FRISS: Idén 21-en haltak meg vasúti balesetben. Részletekért kattints ide!

Kiemelt kép: illusztráció