A hétvégén Balatonba fulladt fiatal srácok a szegénységből, az uzsorások uralta világból akartak kitörni, amikor elindultak munkát keresni a Balatonhoz. Dolgos srácok voltak, a testvéreiknek akartak pénzt adni, hogy kicsit jobban éljenek az ország eldugott sarkában, a borsodi kis faluban. Annyira örültek, hogy sikerült a tervük, hogy fürödtek is egyet a Balatonban, elvégre most látták azt először élőben. Sajnos nem tudtak úszni, korábban pedig senki sem beszélt nekik arról, milyen veszélyei vannak a Balatonnak. Szomorú látlelet az ő történetük arról a Magyarországról, ahol a szülőfaluban semmilyen megélhetési lehetőség sincs, a polgármestert pedig uzsorázás miatt vette elő a rendőrség. Most megszólalt az egyik 17 éves fiú édesanyja.

Életében először látta a Balatont

Amint arról korábban beszámoltunk, szombaton három fiatal került bajba Balatonvilágosnál. Egyikük most látta életében először a Balatont. Örömükban estefelé bementek fürdeni. A parttól messzire úsztak, pedig azon a szakaszon gyorsan mélyül a víz. Az idő hirtelen rosszra fordult, ebből pedig baj lett. Egy szörfdeszkán úsztak be a vízbe. Dávid és Szabolcs az unokatestvérükkel, Bélával vettek részt a munkával egybekötött pihenésen. Csupán egyiküknek sikerült a vízből kijönnie. A két másik fiú megfulladt.

Nem tudtak úszni

A 18 éves fiú édesapja azt mondta, nem tudtak úszni a fiúk, ezt az egyik szemtanú is megerősítette. Ő azt mondta, látta, ahogyan a fiúk elmerülnek a vízben, előtte pánikba esetek és kapálóztak.

Elkeseredett édesanya

Most megszólalt a 17 éves áldozat, Dávid édesanyja, Vaktai Beáta. Az RTL-nek azt mondta, abban bíztak, hogy élve megy haza a gyermekük. „Nagyon el vagyunk keseredve” – fogalmazott a könnyeivel küszködő édesanya. „A nagyobb testvérei tudják, mi történt, a kicsik annyit tudnak, hogy kórházban van Dávid. Nem merjük még megmondani nekik, mert kicsik. Idővel megmondom majd nekik, hogy hol van Dávid” – tette hozzá a szomorú asszony.

Nagyon drága a temetés

A 9 gyermekes család hagyományos temetést szeretne a 17 éves Dávidnak, nem akarják elhamvasztani a fiút, pedig az olcsóbb lenne. Akár egymillió forintba is kerülhet a holttestet haza hozni, Tornanádaska polgármestere és a település lakosai is felajánlották a segítségüket, de nem tudnak annyit összegyűjteni, hogy az mindent fedezzen. „Ennek a gyereknek olyan lelke volt, hogy segíteni akart a családjának. Volt bátorsága kimenni ebből a közegből és felvállalta, hogy 17 évesen segíti 8 testvérét” – mondta a borsodi kistelepülés polgármestere, Beri Tamás.

A parttól figyelte a kutatást

Az egyik fiúnak az édesapja szombat óta a Balatonparton figyelte a kutatást. Azt mondta, már nem reménykedett abban, hogy élve megtalálják a fiát. De addig el nem mozdul, míg élve vagy halva haza nem viszi gyermekét.

Jó lehetőség

A tragédiával végződött balatoni munkavállalás jó lehetőséget ígért a borsodi fiataloknak. Tornanádaska az országhatár szélén fekvő hátrányos helyzetű kistelepülés. Az ott élőknek szinte semmilyen munkalehetőségük sincs, innét próbáltak kitörni a srácok.

Uzsorázás miatt lekapcsolták a polgármestert

A település polgármestere először 2011-ben került be a hírekbe, mert uzsorázás miatt előzetes letartóztatásba került. Az akkori rendőrségi közlemény szerint a polgármester boltjában helyiek jelentős felárral hitelre vásárolhattak, az áru értékét, vagy gyakran annak többszörösét a polgármester a hivatalon keresztül folyósított juttatásokból vonta le – mondta Gaskó Bertalan, a főkapitányság akkori szóvivője.

Őrizetbe vették

A 2011-ben még csak 38 éves polgármestert, 32 éves feleségét, valamint a polgármester 28 éves unokaöccsét gyanúsítottként hallgatta ki az Edelényi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. Az őrizetbe vett faluvezető és felesége úgynevezett szociális boltot üzemeltetett a településen, ahol a község lakói a polgármester által meghatározott napi limit alapján élelmiszereket vásárolhattak hitelbe. A következő hónapban az adósoknak a felhalmozott, átlagosan 100 százalékos kamattal terhelt tartozásokat, a családjuk részére folyósított segélyekből kellett megadni. A polgármestert végül uzsorázásért nem ítélték el, de hatrendbeli közokirat-hamisításért igen.

A 2019-es választási győzelmét a kistelepülés polgármestere a Facebookra feltöltött videója szerint ruhástul egy jakuzziban állva, pezsgőt locsolva ünnepelte, miközben be is mutatott a kamerának, és azt kiabálta, hogy „ezt most besz*ptad, b*szki, ezt most besz*ptátok!” Nos, a Balatonba fulladt fiatalok ebből a világból próbáltak kitörni.

Itt az édesanyával készült videó

Kiemelt kép: illusztráció