Előfordulhat, hogy laikusként alapból fel sem merül bennünk kérdésként, hogy miért olyan nagy a jelentősége a nedvességgel szembeni védekezésnek egy épület esetében. Pedig az, hogy ez szakszerűen van megoldva, avagy sem, meghatározza azt, hogy milyen életminőséggel lehet benne tartózkodni, illetve mennyire marad jó állapotú az ingatlan. De vajon hogyan?
A beltér vizesedése
Amikor a lakásban túl magas a páratartalom, felmerül annak a lehetősége, hogy ezt nemcsak a sok kiteregett ruha, a túl kevés szellőztetés vagy a túlságosan jól szigetelő nyílászárók okozhatják, hanem a falak vizesedése is. Ha a probléma az alapoknál vagy a pincében van, idővel az is feljebb szivároghat, további problémákat generálva az otthonunkban. A Józan Kft. bitumenes vízszigetelést kínál ennek a jelenségnek az orvosolására.
A kezeletlen, szigetelés nélküli falak következtében kialakuló tartósan magas páratartalom tökéletes körülményeket biztosít a penészgomba megjelenésének, valamint elszaporodásának. Ez nemcsak esztétikai probléma, hanem a lakásban élők számára súlyos egészségügyi kockázatokat is magában hordoz. Megoldani pedig nem lehet a háztartási szerekkel, muszáj a probléma gyökerét, azaz magát a vizesedést megszüntetni.
Az egész épület veszélybe kerül
A tartósan nedves falak idővel elkezdik ledobálni magukról a vakolatot, elhanyagolt külsőt kölcsönözve az ingatlannak, de ebben az esetben is az esztétikai gond a legkisebb problémánk. Ha folyamatosan fennáll ez a helyzet, akkor az az egész épület szerkezetének a meggyengülését okozza, idővel ezen már egyáltalán nem lehet segíteni, hanem előbb-utóbb az ingatlan összedőléséhez fog vezetni.
Mivel a vizesedés leggyakrabban az alapoknál kezdődik, ezért ezen a területen kell keresnünk a baj okát, ami lehet a szigetelés teljes hiánya, de előfordulhat, hogy volt, csak elöregedett az anyag, esetleg valamilyen rés keletkezett rajta. A bitumenes vízszigetelés azonban jó megoldást jelenthet.
Mit várhatunk a bitumenes szigeteléstől?
Alkalmazása elsősorban a mélygarázsokban vagy pincékben javasolt, azaz minden olyan résznél, amely jobban ki van téve a csapadék és a talajvíz káros hatásainak, és ahol a vízszigetelés és a vízelvezetés is kiemelt jelentőséget kap.
A bitumenes alapozókkal hatékonyan meg tudjuk óvni a falakat. Használhatjuk javításhoz is, de a befejező munkálatok részeként is. Nemcsak a víz ellen védik meg a kezelt felületeket, de növelik azok tartósságát is, így hosszabb élettartamot és kevesebb karbantartást fognak igényelni.
Az alapozókkal, vagy más néven kellősítőkkel eredményesen kezelhető a falazat, utána pedig következő rétegként használhatunk vízszigetelő képességgel rendelkező festéket, még jobb eredményeket elérve.
A vízszigetelésen rengeteg múlik, s alapvetően érdemes rendszerben gondolkodva, a teljes épület védelméről gondoskodni e kérdésben, amelynek remek eleme lehet az említett bitumenes megoldás is.
Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a hoszigeteles-arak.hu oldalt működtető cég.
Az auditált mérések szerint havonta átlagosan 12 millió alkalommal kattintják az olvasóink Like Company Kft hírportáljait. A támogatott cikkek sokáig címlapon vannak, így a partnereink reklámjait tényleg nagyon sokan látják, ezért hatásosak.