Változhat az abortusztörvény Magyarországon. Olyan javaslatról tárgyal hétfőn a parlament, amely csökkentheti a művi abortuszok számát.

A művi vetélés elvégzése előtt az anyának kötelező lenne meghallgatnia a méhében fejlődő magzat szívhangját, tulajdonképpen lehetőséget biztosítva a kialakuló kis ember számára, hogy gyakorlatilag az „utolsó szó jogán” kommunikálhasson az anyjával, mielőtt az döntést hozna róla. A törvény lényege, hogy nem tiltás, hanem egy kötelező tájékoztatás lenne, amely más országokban, ahol ezt használják, az abortuszok számának jelentős csökkentését eredményezte.

A javalatot Dúró Dóra nyújtotta be az Országgyűlés elé, aki azt mondja, mivel az életet a fogantatás pillanatától megilleti a védelem, elfogadhatatlan az abortuszt fogamzásgátlásként használni. A négygyermekes képviselő szerint külföldi példák igazolják, hogy ezzel a kötelezvénnyel csökkent az abortuszok száma.

Magyarországon átlag évi kilencvenezer élveszülésre harmincezer abortusz jut. A harmincnyolcmilliós Lengyelországban az élve születések száma háromszázezer fölötti, ugyanakkor a művi vetélések stabilan ezer környékén járnak. Dúró Dóra szerint tehát nem feltétlenül gazdasági okok, hanem rossz beidegződések vezetnek sok abortuszhoz, mert csak az anyát tekinti alanynak a törvény, a magzatot nem. Az anyák pedig külső kényszernek tekintik a beavatkozást, amit mintha egy élettelen sejtcsomón hajtanának végre.

A törvényjavaslatot eddig kétszer nyújtotta be a képviselő, de sosem volt meg az elegendő többség, hogy a javaslatból törvény legyen, pedig több KDNP-s képviselő is egyetértett annak szükségességével.

Dúró Dóra hangsúlyozta: a Mi Hazánk mozgalom javaslata nem az abortusz tiltásáról szól, hanem az abortuszra készülő nők tájékoztatásáról.

Az állam a szociális ellátórendszerek fejlesztésével és a felelős magatartás propagálásával sokat tehetne a művi vetélések ellen, ez a képviselő szerint csökkentené a nőkre nehezedő nyomást.

Kiemelt kép: illusztráció