Site icon LikeNews

“Akár hetekig is lélegeztetőgépen maradhat, semmilyen pozitívummal nem tudtak biztatni” – az MTK egykori játékosának édesapját legyőzte a koronavírus, most ő küzd az életéért

Karácsony után pár nappal koronavírusban halt meg Handel György egykori válogatott focista édesapja. Az MTK futballistája szintén elkapta a vírust, jelenleg lélegeztetőgépen van, felesége szerint csoda kell, hogy felépüljön.

Handel György koronavírusos

BudaPestkörnyeke.hu számolt be róla, hogy Handel György, egykori válogatott focista elkapta a koronavírust és jelenleg lélegeztetőgépen van.

December közepén kapta el a vírust

A 61 éves sportoló december közepén fertőződött meg. Az állapota annyira súlyossá vált, hogy a múlt pénteken lélegeztetőgépre tették az orvosok a fővárosi Péterfy kórházban. Azóta vívja harcát az életéért.

Ez is érdekelhet

Rossz hírek jöttek

„Sajnos, nagyon rossz híreket közöltek velem. Azt mondták, csoda kell ahhoz, hogy Gyuri felépüljön. Akár hetekig is lélegeztetőgépen maradhat, semmilyen pozitívummal nem tudtak biztatni” – mondta a Blikknek a felesége.

Koronavírusban halt meg az édesapja

Handel György állapota akkor kezdett rosszabbra fordulni, miután megtudta, hogy ugyancsak koronavírusban szenvedő édesapja meghalt.

Csak lázas volt

„A férjemnél december közepén jelentkezett a betegség. Belázasodott, de más tünete nem volt. Oximéterrel megmértem a véroxigénszintjét, a készülék nagyon alacsony értéket mutatott, Gyuri nem érezte jól magát, hívtam a mentőket, kórházba szállították” –mondta Forrai Ágnes.

Apja halála után romlott az állapota

„4-5 nappal később már sokkal jobb volt a közérzete, elmúlt a magas láza. December 28-án aztán a kórházban borzalmas hírt kapott telefonon. Értesítették arról, hogy meghalt az édesapja. Mindez nagyon megviselte. Rohamosan romlott az állapota, ismét felment a láza. Múlt pénteken már annyira rosszul volt, hogy lélegeztetőgépre került” – mesélte a focista felesége.

Nincsen alapbetegsége

Forrai Ágnes elmondta, párjának soha semmilyen betegsége nem volt, példás életét élt, ezért is felfoghatatlan, ami történik: „Egy korty alkoholt sem ivott, s az élsportolói múltjának is köszönhetően remek fizikai állapotban volt. És most még csak nem is lehetek ott mellette, hogy foghassam a kezét… Csak imádkozni tudok érte”

Pályafutása

Az 1959-es születésű Handel György összesen 186 NB I-es mérkőzésen 39 gólt szerzett. Játszott az MTK-VM, a Volán SC, a Siófoki Bányász, a Veszprém SE valamint a Rába ETO csapatában is, majd Máltán légióskodott. A válogatottban egyszer játszott: az 1987. szeptember 23-i, Lengyelország ellen Európa-bajnoki selejtezőn.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Vajda János

Exit mobile version