Várhatóan az iskolaigazgatóknak kell majd igazolniuk, hogy egy tanár a munkahelyén kapta el a fertőzést.

Megoldják a helyettesítést

Az iskolák megoldják a beteg pedagógusok helyettesítését, a központ nem vezet nyilvántartást a Covid–19-cel fertőzött pedagógusokról, közölte a Klebelsberg Központ (Klik) a Magyar Nemzettel

Nem tudni hány pedagógus kapta el a betegséget


Azt, hogy a köznevelésben eddig összesen hány pedagógus fertőződött meg koronavírussal, azt nem tudni, a pedagógusok érdekképviseletei szerint eddig három tanár halála köthető a járványhoz, ráadásul többségük erősen tart is a megbetegedéstől. 

Kásler szerint

Kásler Miklós miniszter szeptemberi bejelentése szerint a munkájukat ellátni nem tudó, koronavírusos vagy szoros kontaktnak minősülő pedagógusoknak nem kell lemonda­niuk a fizetésükről, az ígéretek szerint százszázalékos táppénzre jogosult, aki a Covid miatt nem tud dolgozni. Ezzel kapcsolatban Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke azt mondta a lapnak, hogy az ígéret gyakorlati alkalmazására egy kicsit még várni kell.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Itt vannak az új karanténszabályok: jobb, ha figyelsz rájuk, mert drágán ráfizethetsz

Még nincs konkrét jogszabály

Úgy tudjuk, hogy a kormányülésen már elfogadták a szóban forgó módosítást, de a konkrét jogszabály még nem született meg róla. Reméljük, mielőbb hivatalos formát ölt a miniszteri bejelentés – fogalmazott az elnök.

Foglalkozási megbetegedés

A pedagógus intézményben való megfertőződése munkavédelmi szempontból foglalkozási megbetegedésnek minősül, amelynek gyanúját az észlelő orvos köteles az illetékes kormányhivatalhoz bejelenteni. Ilyenkor jár a százszázalékos táppénz – írja a BPK.

Ezt mondta az EMMI

A lap értesülései szerint az igazgatók is segíthetnek bizonyítani, hogy az illető valóban a munkahelyén kaphatta el a fertőzést. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte: pozitív laboreredmény birtokában az intézményvezető kezdeményezésére a munkáltató telephelye szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal mint munkavédelmi hatóság állapíthatja meg, hogy a pedagógus a hivatásából eredően találkozott Covid–19-cel fertőzött személlyel.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Illusztráció