A Készenléti Rendőrség nyomozói 2020. november 24-én kutatást tartottak egy 26 éves budapesti férfi lakhelyén, aki a megalapozott gyanú szerint 2020-ban Budapest és Miskolc területén több alkalommal kábítószert értékesített. Az értékesítésben, illetve a továbbadásban közreműködött egy 23 éves és egy 28 éves miskolci lakos is.

Telekocsival küldte a drogot

A 26 éves budapesti férfi 2020. július 30-án telekocsival küldött a fővárosból bruttó 5 gramm mennyiségben kokaint Miskolcra, melynek vételárát a 28 éves miskolci férfi banki átutalással rendezett.

Lefoglalták a kábítószert

Az akkor történt rendőri intézkedésnek köszönhetően azonban a nyomozók a kábítószert lefoglalták, és mindkét miskolci férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Aldis zacskó

A police.hu közzétett egy fotót a lefoglalt kábítószerről, amelyen jól látszik, hogy egy Aldis zacskóban tárolta az „anyagot” a nepper.

Egy budapesti férfihez vezettek a szálak

A nyomozás szálai a budapesti fiatalemberig vezettek, aki a gyanú szerint több alkalommal személyesen is értékesítette a kábítószert, hol Budapest, hol Miskolc városában.

Házkutatást tartottak

A férfi budapesti lakásán tartott kutatás alkalmával 1 db szennyezett marihuana-őrlőt és a használatában lévő mobiltelefont foglaltak le a rendőrök.

Titkosított üzenetekkel tartotta a vásárlókkal a kapcsolatot

Az átvizsgálás során megállapították, hogy a gyanúsított több olyan internetes alkalmazást használt, amelyen keresztül titkosított üzeneteket lehet küldeni és általánosságban a bűnözői körök használják, illetve amelyeken a beállítások lehetővé teszik az üzenetek bizonyos időn belüli önmegsemmisítését – írja a BPK.

Letartóztatták a férfit

A KR NNI  kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást vele szemben. Kihallgatását követően a nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság 2020. november 26-án elrendelt.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: a lefoglalt kábítószer – Forrás: police.hu