A Készenléti Rendőrség nyomozói 2020. november 24-én kutatást tartottak egy 26 éves budapesti férfi lakhelyén, aki a megalapozott gyanú szerint 2020-ban Budapest és Miskolc területén több alkalommal kábítószert értékesített. Az értékesítésben, illetve a továbbadásban közreműködött egy 23 éves és egy 28 éves miskolci lakos is.
Telekocsival küldte a drogot
A 26 éves budapesti férfi 2020. július 30-án telekocsival küldött a fővárosból bruttó 5 gramm mennyiségben kokaint Miskolcra, melynek vételárát a 28 éves miskolci férfi banki átutalással rendezett.
Lefoglalták a kábítószert
Az akkor történt rendőri intézkedésnek köszönhetően azonban a nyomozók a kábítószert lefoglalták, és mindkét miskolci férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Aldis zacskó
A police.hu közzétett egy fotót a lefoglalt kábítószerről, amelyen jól látszik, hogy egy Aldis zacskóban tárolta az „anyagot” a nepper.
Egy budapesti férfihez vezettek a szálak
A nyomozás szálai a budapesti fiatalemberig vezettek, aki a gyanú szerint több alkalommal személyesen is értékesítette a kábítószert, hol Budapest, hol Miskolc városában.
Házkutatást tartottak
A férfi budapesti lakásán tartott kutatás alkalmával 1 db szennyezett marihuana-őrlőt és a használatában lévő mobiltelefont foglaltak le a rendőrök.
Titkosított üzenetekkel tartotta a vásárlókkal a kapcsolatot
Az átvizsgálás során megállapították, hogy a gyanúsított több olyan internetes alkalmazást használt, amelyen keresztül titkosított üzeneteket lehet küldeni és általánosságban a bűnözői körök használják, illetve amelyeken a beállítások lehetővé teszik az üzenetek bizonyos időn belüli önmegsemmisítését – írja a BPK.
Letartóztatták a férfit
A KR NNI kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást vele szemben. Kihallgatását követően a nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet a bíróság 2020. november 26-án elrendelt.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Molnár Áron beolvasott az Eszenyi Enikőért aggódó Máté Gábornak: “Vége ennek a világnak, Gábor!”- VIDEÓ
- Megnyitják a Ráckevei-Soroksári Duna-ág zsilipjét – Rendkívüli lépésekkel próbálják menteni a Paksi Atomerőművet
- Augusztus 20: már a hétvégén megkezdődtek a lezárások az ünnepi programok miatt
- Megvan a Miss Balaton, a magyar tenger új királynője: Antal Emőke koronázásával zárult a füredi döntő
- Busztragédia az M3-ason: Itt van minden friss információ a lengyel busz balesetéről, 12-en meghaltak, Magyar Péter és Donald Tusk is megszólalt, különrepülőt küldenek Varsóból
Kiemelt kép: a lefoglalt kábítószer – Forrás: police.hu

