A tél folyamán a hegyvidéki területek kivételével december elején volt pár napig hó, azóta semmi. Most, hogy megérkezett a tavasz, havazni kezdett szinte az egész országban. Kérdés, meddig marad a hóesés. Az előrejelzések alapján csütörtökig még eshet, szállingózhat, utána már nem valószínű. A hétvégén már ismét süt majd a nap.

Az országos Meteorológiai Szolgálat szerint hétfőn megnövekszik a felhőzet, többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Napközben gyenge havazás, havas eső előfordulhat. Az északkeleti szél délelőttől gyakran megerősödik, olykor viharossá fokozódik. A hőmérséklet délután +4 fok körül alakul. Késő estére 0 fok köré hűl le a levegő.

Keddre azt mondják, hogy általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti megyékben szakadozottabb lehet a felhőzet, helyenként akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Az ország déli felén többfelé, északabbra kevesebb helyen valószínű havazás. Az északkeleti szelet többfelé kísérik erős, helyenként viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +8 fok között várható.

Még szerdán is erősen felhős vagy borult marad az ég, de északkeleten, keleten szakadozottabbá válhat a zárt felhőzet. Többfelé várható csapadék, kezdetben általában havazás, majd főleg a Dunától keletre – mielőtt megszűnik a csapadék – havas eső, eső is. A keleti, északkeleti szelet élénk vagy erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható.

Csütörtökön úgy tűnik, hogy nem lesz hóesés, de azért erősen felhős vagy borult marad az ég, azonban északkeleten, keleten szakadozottabb lehet a felhőzet. Nyugaton több helyen lehet vegyes halmazállapotú csapadék, amely fokozatosan megszűnik. A keleti, északkeleti szelet helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 16 fok között várható, nyugaton a legalacsonyabb, északkeleten a legmagasabb értékekkel.

Kiemelt kép: Havazás Debrecenben – Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt