Ambrus Attilát a whiskys néven ismerte meg annak idején az ország, mára azonban már egészen más ember lett, mint amilyen annak idején volt.

A rablások előtt

A bankrablások miatt Ambrus éveket töltött a börtönben, ám mióta szabadult 180 fokos fordulatot vett az élete: felhagyott a bűnözéssel, családot alapított, van egy gyönyörű felesége és két gyermeke. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az italba menekült

Ambrus Attila most a Mokka műsorában beszélt a múltjáról, egyebek között arról, hogy korábban az italba menekült, mint ismert annak idején, a bankrablásokat megelőzően mindig whiskyt ivott, így ragadt rá whiskys „becenév”. Attila ezt követően nem nyúlt a pohárhoz, azonban mostanában megint többször a fenekére nézett annak, a Mokkában el is mondta, miért.

Ezért ivott

„Régen sokat ittam, mert a bankrablásokhoz kellett a szesz, ugyanis azzal tompítottam a problémákat. Tizenhárom évig viszont én voltam az ideális pasi, ugyanis nem ittam, nem dohányoztam, nem csajoztam, és mindig megtalálható voltam.”

Alkotói válság

„A munka miatt, ha alkotói válságba kerültem, egy-két felest óhatatlanul betoltam. Viszont most eljutottam arra a pontra, hogy vissza kell vegyek, mert felelősséggel tartozom a családom iránt. Az alkohol szerencsére sem a családi életemet, sem a munkámat nem befolyásolta. „

Ez is érdekelhet:

Muszáj talpon maradjon

„Mindig van valami feladat, ami eléggé nyomasztó, az ember pedig ötven fölött érzi, hogy az energiái nem úgy működnek, mint ezelőtt húsz évvel. A két gyerek miatt muszáj talpon maradnom és teljes erőbedobással dolgoznom, hogy a családomat el tudjam tartani.”

Szakember segítségét kérte

„Volt olyan pont, amikor azt éreztem, szakember segítségét kell kérnem, akihez el is mentem. Le kellett írnom, hogy hetente mennyit iszom” – vallotta be őszintén. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A riport itt nézhető vissza:

Kiemelt kép: Ambrus Attila – Forrás: TV2