Vajna Timi szíve újra megdobbant egy férfi iránt. Andy korábbi barátja, Zoli csapja a szelet az özvegynek, aki mindenképpen gyereket szeretne.

Andy Vajna halálának első évfordulójának egy fiatal férfi kísérte el Tímeát a temetőbe. Akkor mindenki csak találgatott, hogy ki lehet ő? Pár nappal később Tímea közösségi oldalán is megmutatta Zolit, akiről kiderült, a filmproducer barátja volt, most pedig Timi körül legyeskedik.

„Zolit úgy ismertem meg, hogy Andy barátja volt, és érdekes, hogy korábban mindig idegesített és soha nem úgy néztem rá, mint egy férfira, aki nekem tetszik – válaszolta Vajna Tímea a Bors kérdésére, hogy milyen szerepet tölt be  az özvegy életében.

Vajna Tímea hozzátette: „Mindig arról beszélt Andynek és nekem is, hogy így, meg úgy csajozik, ám most a korábbi barátságból valami átalakult, és ez egy olyan érzés, ami kicsit segít nekem átlendülni a gyászon.”

„Zoli nagyon tisztelte és szerette Andyt, még az ő otthonában is van Andyről kirakva kép, és néha kicsit azt érzem, hogy Andy lelke beleköltözött Zoliba, mert sokszor konkrétan ugyanúgy viselkedik, ahogy ő. Egy igazi gentleman módjára virágokat, ajándékokat küld, és úgy érzem, alakulóban van közöttünk valami. Most kimegyek Amerikába, később kijön utánam, és majd meglátjuk, mit hoz a jövő.” – mondta Andy Vajna özvegye.

Vajna Tímea arról is beszélt, hogy mindenképpen szeretne gyereket, „csak hát kell egy dolog hozzá, ami szerintem ebben az évben, vagy jövőre megtörténhet, de igazából erre nem lehet számítani, hiszen ha valakivel kell találkoznod, akkor úgyis találkozol vele”.

Mesés vagyont örökölt

Vajna Tímea lett az ország leggazdagabb asszonya, miután ő a világhírű producer egyetlen örököse. Vagyonát több mint 40 milliárd forintra becsülik.

A LikeNews.hu Vajna Tímeáról készült cikkeit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Vajna Tímea – Facebook