Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

„Szarok most már rá” – megszólalt Árpa Attila, miután szabadságvesztésre ítélte drogügye miatt a bíróság

Jogerős ítélet született Árpa Attila drogügyében. A ismert tévés személyiséget 1 éve 8 hónap szabadságvesztésre ítélték, 2 év próbidőre felfüggesztve. A Nagy Ő-re még 2019-ben csapta le a rendőrök, miközben házibulit tartott. Árpa Attila akkor azt mondta, ezt volt barátnője bosszúja, amiért korábban elhagyta őt. Kertipartin csaptak le rájuk a rendőrök Kertipartit rendezett a barátainak még 2019-ben Árpa Attila. Azon a márciusi napon, aztán egyszer csak megjelentek a rendőrök. Az eljárás során öt férfit gyanúsítottak meg kábítószer-kereskedelemmel. Árpa akkor elmondta a sajtónak: „Életemben nem kereskedtem kábítószerrel. Azt pedig, hogy fogyasztottam, sosem tagadtam. Az ártatlanságomat a bíróságon is be fogjuk bizonyítani.”  A […]

Olvass tovább

Elképesztő módszerhez nyúltak az unokázós csalók: már a hozzátartozó hangját is leutánozzák

A napokban ismét csalók szedték áldozatukat, amikor két nyugdíjas asszony hétmillió forintot adott át egy ismeretlen nőnek, aki egyikük unokájával kapcsolatos bűnesetre hivatkozva kért pénzt az idős hölgytől. A Győri Rendőrkapitányság a Mátrix Projekt keretében vizsgálja a bűncselekmény körülményeit. Kamu sztorikkal sokkolnak A rendőrség tájékoztatása szerint a csalók általában ügyvédnek, rendőrnek, vagy barátnak kiadva magukat telefonhívást kezdeményeznek, és egy családtaggal kapcsolatos bűncselekmény vagy közlekedési baleset hírével sokkolják a csapdába csalt idős embert, majd felvázolnak nekik egy kitalált történetet.  .A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! Pénzt kérnek A beszélgetésben elmondják, hogy a rokon milyen nehéz körülmények közt van, és arra […]

Olvass tovább

Hetek óta nem működik a lift a Jahn Ferenc kórházban, a mozgásszervi betegeknek lépcsőzniük kell

Több hete nem működik a lift a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Központi Rehabilitációs osztályán. A probléma a hozzátartozók szerint hatással van a betegek mentális állapotára, hiszen van, aki egyáltalán nem jut le a friss levegőre vagy a második emeleti tornaterembe. Az utóbbi időben több kórházban is elromlott a lift. A magyar kórházak adósságállománya az év végére elérheti a 130 milliárd forintot. Egy hónapja rossz a lift Több „Nem üzemel” feliratú tábla jelzi a Jahn Ferenc kórház rehabilitációs osztályának portájánál, hogy a lift nem működik. Az RTL Híradót egy beteg hozzátartozója kereste meg, aki azt állítja, már egy hónapja nem működik az intézményben […]

Olvass tovább

Döbbenetes vallomás: duci testalkalta miatt annyira bántották osztálytársai ifj. Schobert Norbit, hogy még is iskolát is kellett váltania kegyetlen társai miatt

Megdöbbentő dolgot mesélt ifjabb Schobert Norbert a napokban. Az ismert házaspár középső gyermeke általános iskolás korában ducibb volt társainál. Emiatt iskolatársai gyakran bántották és csúfolták. A fiú azt mondta, mindent megtett volna azért, hogy a társai elfogadják, még „lefizetni” is megpróbálta a hangadót. Odaadta a cipőjét „Próbáltam barátkozni, de valahogy mindig megkaptam a bántást. Volt olyan, hogy bevittem az új Air Maxemet, az új Nike cipőmet, majd odaadtam ajándékba az osztálytársamnak, csak hogy jóban legyünk. El is fogadta, de ugyanúgy kaptam a bántást” – magyarázta Norbika, a Frizbi Hajdú Péterrel legújabb adásának felvételén, amely pénteken 19 órától lesz elérhető a […]

Olvass tovább

Rendkívüli helyzet Vácon: Beszakadt az úttest egy autó alatt, a polgármester szerint a gödöllői Samsung-gyár szennyvízvezetéke is okozta a katasztrófát

Szerda koraeste érkezett a hír, hogy beszakadt egy autó alatt az úttest a Váchoz tartozó Václigeten ott, ahol a gödi Samsung akkumulátorgyár szennyvízvezetéke van a föld alatt. A katasztrófavédelem már a helyszínen, a polgármester kéri, senki ne igyon a környék kútjaiból. Beszakadt úttest Megrongálódhatott a gödi Samsung akkumulátorgyár szennyvízvezetéke, alámoshatta az utat, ezért ezért beszakadt az úttest szerda este Václigeten a Tó utca sarkán a vasúti átjárónál. Az esetről Vác polgármestere, Matkovich Ilona számolt be. Helyszínre vonult a katasztrófavédelem A helyszínre megérkeztek a katasztrófavédelem munkatársai, akik vízmintát vesznek a beszakad területen a talajból. Azt kérik a környező lakosoktól, hogy közlekedjenek […]

Olvass tovább