Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Albérletben élnek Bajor Imre gyermekei, na de mi lett a Bajor vagyonnal?

Már több mint 9 éve, halt meg Bajor Imre, miután súlyos, gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltka nála.  A színész két gyermeket hagyott hátra, Marcit és Lilit, akik bár már felnőttek. Bajor Imre gyermekei jelenleg albérletben élnek, azt mondják, édesapjuk után mindössze néhány személyes tárgy maradt.   Fia rendezőasszisztens lett „Kéttannyelvű iskolába jártunk, aminek felnőttként nagy hasznát vesszük. Többnyire Magyarországon készülő külföldi mozifilmekben és televíziós sorozatokban vagyok rendezőasszisztens. Mivel a stáb nagy része amerikai, a kommunikáció angol nyelven folyik” – jelentette ki a filmiparban dolgozó 27 éves Marci. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Színésznő lett a lánya Míg Bajor Imre fia inkább […]

Olvass tovább

„Elbotlott és azt kérte, hagyjam a padlón” – ezt vallotta a férfi, aki részegen megverte, majd a hideg házban hagyta kihülni párját

Emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt állítja bíróság elé a Pest Vármegyei Főügyészség azt a kiskunlacházi férfit, aki két évvel ezelőtt eszméletlenre verte élettársát, majd hagyta kihálni a fűtetlen szoba hideg  padlóján. Az asszony pár nap múlva a bántalmazás és a kihűlés miatt meghalt. Szegényesen éltek A pár szegényes körülmények között élt Kiskunlacházán. Ennek köszönhetően csak éjszakánként fűtötték télen a hálószobát. A házuk falai így nem tudtak átmelegedni, így azokat több helyen is feketepenész borította. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Együtt ittak A férfi és a párja is rendszeresen italozott, melynek során többször is veszekedtek egymással. A […]

Olvass tovább

150 forint lesz a budapesti fürdőkbe a belépő és a BKK jegyért is ennyit kell majd fizetni

Budapest 150. születésnapja alkalmából a BKK november 17-én 150 forintos napijegyet kínál a BudapestGO alkalmazásban, mellyel egész nap korlátlanul lehet utazni a BKK járatain. Budapest GO-ban lehet megvenni A jegy 2023. november 14-től vásárolható meg a kizárólag a BudapestGO-ban, illetve a többi, mobiljegyet árusító applikációban. A szüliNAPIjegy november 17-én 00:00-tól 23:59-ig használható fel, az elkezdett utazás a megadott időintervallumon túl is befejezhető, áll a BKK közleményében. Ezekre a járatokra érvényes A BudapestGO szüliNAPIjegy Budapest közigazgatási határán belül az 1-99, 101-299, 900-999, M1, M2, M3, M4, H5, H6, H7, H8, H9, D14 vonalakon, a MÁV-START megahatározott vonatain és a VOLÁNBUSZ kijelölt […]

Olvass tovább

Hónapok óta keresték az építőmunkást, gombászok találták meg a férfi holttestét a Hatvanhoz közeli erdőben

Holttestet találtak péntek délután az arra bóklászók Hatvan külterületén. A társaság gombászás közben szembesült a szörnyű tettel. A helyiek szerint egy építőipari munkás vetett véget életének, a férfit hónapok óta keresték. Holttest az erdőben Múlt héten Hatvan környékén néhány helyi lakos gombászni Éppen, egy lakatlan területen mentek, Nagygombos és a Mátravidék Erőmű között, amikor egy ötven és hetven év közötti férfi holttestére bukkantak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! Hívták a rendőrséget Az ijedt csapat a testet meglátva természetesen azonnal hívta a zsarukat, a rendőrök pedig lezárták a környéket. A helyiek közül pedig többen azt beszélték, hogy a megtalált holttest nem más lehet, […]

Olvass tovább

Új formátumú jogosítvány – Óriási kavarás lehet az okmányokkal, téged is érinthet a változás, erre figyelj

2033-ig az unió valamennyi tagországában már új formátumú vezetői engedélyekre lesz szükség, mégpedig olyan formátumra, amely hamisításbiztos, és a hitelkártya „ruháját” ölti. A csere sokak számára a 2033-as végső határidő ellenére már a jövő év januárjától kötelező, Magyarországon is egy népes korosztályt pár hónapon belül érinteni fog az ügy. A magyar autósokat is érintheti A […]

Olvass tovább