Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

“Nagyon szerettük egymást, ezért együtt szerettünk volna meghalni” – megszólalt a feleségét meggyilkoló újbudai idős férfi

Feleségével végzett, önmagát azonban már nem tudta átsegíteni a másvilágra István. Azt állítja, közösen tervezték el, hogy véget vetnek az életüknek. Most abban a lakásban lakik, ahol felesége elhunyt. Az idős pár együtt akart meghalni István és felesége együtt szerettek volna meghalni. Augusztus 25-én úgy döntöttek, egyszerre dobják el maguktól az életüket. Számításaikba azonban hiba […]

Olvass tovább

Énektanár magyart, testnevelő tanár fizika órát tartott egy szigetszentmiklósi iskolában: hatalmas lehet a káosz

A tanárhiány miatt szükségmegoldásokra kényszerülnek egy szigetszentmiklósi iskolában. A tanév már két hónapja elkezdődött, de vannak olyan diákok, akiknek alig van jegyük. Már az előző tanév végén is hiány volt pedagógusból, azóta pedig nem javult a helyzet. Kevés jegye van a diákoknak Az eltelt két hónap során vannak diákok, akik alig rendelkeznek érdemjeggyel. A szigetszentmiklósi Kardos István Általános Iskola és Gimnáziumban nagy lehet a káosz, amelynek részleteiről egy szülő mesélt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Néhány konkrétumot is említett A szülő elmondta, volt rá példa, hogy testnevelő tanár tartott fizika órát. Az is megesett állítása szerint, hogy […]

Olvass tovább

A szalagkorlátnak ütközött egy busz az M3-ason, előkerült a busz aljában utazó váltó-sofőr a csomagtérből – VIDEÓ

Megdöbbentő dolgok történtek vasárnap az M3-as autópályán. Ismeretlen okból egy busz sofőrje elhagyta forgalmi sávját, majd a szalagkorlátról pattant vissza. Ami ezután történt, arra nincsenek szavak. Nem volt nagy forgalom Vasárnap délelőtt, viszonylag enyhe forgalom volt az M3-ason. Egy busz egyszer csak minden látható ok nélkül a külső sávból a szalagkorlát felé vette az irányt. Nekiütközött a korlátnak majd visszapattant róla. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Hamarosan fékezett, majd megállt a sofőr Könnyen lehet, hogy a sofőr elbóbiskolt, ezért ment a szalagkorlátnak a busszal. Miután az eset megtörtént, a busz egy rövid időre visszatért a külső forgalmi […]

Olvass tovább

Belefulladt a Dunába egy nyugdíjas férfi: a csónakját próbálta menteni, ruha nélkül vetette magát a vízbe

A horgász Majosházánál tűnt el a folyóban. A víz hideg volt, mindössze 10 Celsius-fokos. Csak másnap találtak rá a férfi holttestére. Horgászott, majd eltűnt A Ráckevei – Dunán horgászott egy 70 év körüli férfi a múlt héten péntek délután. Csónakja elszabadult, ám nem hagyta annyiban a dolgot. Levette a ruháit, majd utána vetette magát. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Búvárokkal keresték Az eltűnt férfit búvárokkal próbálták megtalálni. Közben a rendőrök egy hajóról biztosították a terepet. Órákon át zajlott a kutatás a Pest vármegyében található Majosházánál. Sokan próbálták megtalálni A polgárőrök, a rendőrök, a halőrök autói is ellepték […]

Olvass tovább