Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

„Megszakad a szívem, hogy a díjat már nem adhattam át neki” – szívszorító szavakkal búcsúzik Tarr Bélától, Budapest díszpolgárától, Karácsony Gergely

Elhunyt a nemzetközi hírű magyar filmrendező, Tarr Béla. A Kossuth- és Balázs Béla díjas művész magyar filmművészet meghatározó alakja életének 71. évében halt meg. Tarr kiemelkedő helyet foglalt el a világ filmrendezői toplistáján. Tizenharmadik helyével megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodovárt és Spielberget is. Rendező szakon végzett  Tarr Béla amatőrként kezdett filmezéssel foglalkozni. 1977-től a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt rendezői szakon. 1981–1990 között a Mafilm rendezője, 1981-ben más rendezőkkel közösen megalapította a Társulás Stúdiót, amely négy évig működött. 1987-től működik együtt Krasznahorkai László regényíróval.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 […]

Olvass tovább

Új fejlemény: Leszkadt az 5 éves Berci ujja Dunakeszin a majálison, itt a vádemelés, ennyi évet kér most az ügyészség a forgódob-játék üzemeltetőjére

Ahogy azt elsőként megírtuk itt a budapestkörnyéke.hu hírportálon súlyos baleset történt 2024-ben Dunakeszin a városi majálison. Egy forgódob-játék becsípte egy 5 éves kisfiú ujjait. “Közölték, hogy a gyereknek az egyik ujja leszakadt” – mondta akkor az édesapa. Az ügyészség most vádat emelt a játék cseh üzemeltetője ellen. A férfi akár 3 év börtönt is kaphat. Maradandó fogyatékosság A Dunakeszi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek üzemeltetőként elkövetett mulasztásai miatt szenvedett egy gyerek súlyos balesetet. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon […]

Olvass tovább

Tilos útszóró sóval szórni a járdákat, vigyázat: milliós bírságba lehet belefutni egy kormányrendelet alapján

Megérkezett az idei tél, vele együtt a hólapátolás és a síkosságmentesktés. Nem mindegy azonban, hogy milyen anyagot szórunk a ház elé. Egy 2008-as kormányrendelet a fák és bokrok védelmében tiltja a hagyományos só, vagyis a nátrium-klorid kiszórását a járdákra. Akár milliós pénzbírságot is kaphat a nyakába az, akit elkapnak, hogy sima konyhasót szór a ház elé. Vannak ennél jobb és környezetbarátabb megoldások is. Tilos konyhasót szórni a járdákra A télnek örülnek a gyerekek, a felnőttek már kevésbé. A hólapátolás és a síkosságmentesítés ugyanis fárasztó munka, ráadásul egyáltalán nem mindegy, hogy milyen anyagot szórunk ki a járdára. Egy 2008-as kormányrendelet (346/2008.XII. […]

Olvass tovább

Italozás közben, bárddal verte fejbe volt élettársát egy nő, kis híján tragédia lett a vége

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki egy vita során egy húsvágó bárddal kétszer sújtott le egykori élettársa fejére. Együtt italoztak  A nő és a férfi több mint tíz éve ismerték egymást, korábban élettársak is voltak. A férfi ugyan elköltözött a nőtől, de továbbra is találkoztak, a férfi feljárt a nő lakására, többször együtt italoztak. A férfi 2024 augusztusában ismét felment a nő kecskeméti lakására, itt együtt italoztak, beszélgettek. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Mentőt hívott  A kora esti […]

Olvass tovább

„Ivett teljesen sokkos állapotban kiabált” – borzasztó állapotokat találtak a hatóságok Dudás Miki lakásán, a sportoló holttestén több súlyos sérülés is lehetett

Hétfőn talált rá párja, Szigligeti Ivett a 34 évesen elhunyt világbajnok kajakozó, Dudás Miki holttestére a sportoló 18. kerületi otthonában. A modell sokkos állapotba került. Az egyik szomszéd szerint dél körül hatalmas zajra lettek figyelmesek. A sportoló napok óta holtan feküdhetett lakásában.  Napok óta nem érte el telefonon  Miki holtteste akár napok óta is a padlón heverhetett. Ivett aggódni kezdett, miután hosszabb ideje nem tudta elérni Mikit telefonon. Ezután értesítette a hatóságokat. A helyszínre érkező rendőrök egy zárszakértő segítségével jutottak be a lakásba. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is […]

Olvass tovább