Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Tizenhat üvegnyi alkohollal bukott le a betörő Bács-Kiskun vármegyében, amikor a rendőrök éppen elkapták

Ez volt ugyanis a zsákmány, amit nem sokkal korábban egy kocsmából vitt el. Annyira akarta ugyanis a szeszt, hogy megbontotta a tetőt, így bejutott az ivóba. Leküzdött minden akadályt Január ötödikén érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy betörtek egy lajosmizsei házba. A tolvaj felfeszítette a kerítést, majd megbontotta a házfalat is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide […]

Olvass tovább

Felháborító! Törtek-zúztak a fiatalok ebben a Pest vármegyei városban, mindent megrongáltak, ami csak az útjukba került

Teljesen érthetetlen, hogy miért döntöttek úgy, hogy tönkretesznek szinte mindent, amit csak érnek. Noha az utcán nagymenőnek érezhették magukat, azonban a rendőrségen már inkább egymást mószerolták. Innen indult minden Még tavaly december 7-én érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy monori parkban barbár pusztítás nyomai láthatók. Itt hat közlekedési táblát, két padot és három forgalomirányitó lámpát […]

Nem kell börtönbe mennie annak a buszsofőrnek, aki elgázolt egy piros lámpán lelépő gyalogost Győrben

Egy szirénázó tűzoltóautóra figyelt, s emiatt nem vette észre, hogy pirosra váltott a lámpa. Sajnos ekkor már lelépett az úttestre egy gyalogos, akit ennek következtében elütött. Tavalyi esetben hirdettek ítéletet Az eset még tavaly április 28-án történt. Ekkor a most elítélt férfi a Szent István úton közlekedett az általa vezetett Kravtex autóbusszal. A Kékvillogó.hu legfrissebb […]

Olvass tovább

Ez minden kutyást érint: hatalmas veszélyben vannak kedvenceink, egy ártalmatlan séta után könnyen bekövetkezhet a legrosszabb

Éppen ezért nagyon ajánlatos megnézni, mit is eszik meg kutyánk. Ráadásul a tünetek könnyen összetéveszthetőek az epilepsziával. Mindenképpen szükséges elvinni orvoshoz, amennyiben gyanút fogunk. Ez most a legnagyobb veszélyforrás Az elmúlt hetekben rengeteg kutya került életveszélyes állapotba, miután penészes diót evett fel a földről, amely ősszel hullott le és ottmaradt a fák alatt. A BudaPestkörnyeke.hu […]

Olvass tovább