Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Az érem másik oldala: egy budapesti ügyvéd is börtönbe kerülhet két társával együtt – 70 millió forintot csaltak ki a megtévesztett vevőktől

Három férfi egy nem létező érmegyűjtő befektetőre hivatkozva, egy ghánai céget felhasználva 32 embert károsított meg, összesen több mint 70 millió forinttal. Az ügyészség vádat emelt ellenük. Nagy tételben játszottak A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a barátságban lévő vádlottak 2018 szeptemberétől 2019 májusáig 32 embert tévesztettek és károsítottak meg, és még nyolcat kíséreltek meg becsapni. […]

Olvass tovább

Balhéznak Dobos Attila örökösei az özveggyel: nem engedik kiadni apjuk sosem hallott dalait

Dobos Attila több dalszövegének kézirata is egy fiók mélyén lapul. Az idén januárban elhunyt táncdalénekes egykori párja szeretné bejegyeztetni a dalokat, a család és a gyerekek viszont nem járultak hozzá, hogy kiadják ezeket a műveket. Két dalszöveg a fiókban Két dalszöveg is vár Dobos Attila szerelménél, hogy megzenésítve a nagyközönség is hallhassa, de a család […]

Olvass tovább

Tíz évre súlyosította a Győri Ítélőtábla annak a tokodi asszonynak a büntetését, aki két és fél évvel ezelőtt szíven szúrta a férjét.  A Győri Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a rossz szociális körülmények között élő iszákos házaspár sokat veszekedett, a tragédia lányuk eljegyzésén történt. 6 gyermeket nevelt A nőnek a korábbi kapcsolataiból négy, a férjétől pedig […]

Olvass tovább

56 és fél milliárd forintból épül meg az ország legdrágább gimnáziuma Dunakeszin

Nyolcmilliárd forinttal többet fordít a Pénzügyminisztérium a tervezettnél arra a középiskolára, amely Dunakeszin épül fel. Az ország legdrágább gimnáziumi beruházása így 56 és fél milliárd forintból valósul meg, és ha minden jól megy, 2024 szeptemberében indul el az oktatás. Nem fenyegeti veszély a beruházást Dunakeszi vezetői a Magyar Közlönyből értesültek arról, hogy nem fenyegeti veszély […]

Olvass tovább

Elszálltak az árak Gödöllőn – 43 százalékkal drágult az új bölcsőde megépítése

Gödöllőn is szembesültek az elszabaduló árakkal: 43 százalékkal drágultak az egyetemi városrészbe tervezett új bölcsőde építési költségei. A helyi képviselő-testület tagjai legutóbb idén szeptemberben foglalkoztak a beruházással: ekkor csaknem 500 millió forintos hitel felvételéről döntöttek annak érdekében, hogy megteremtsék a fedezetét a pályázati önrésznek. Újra előkerült az ügy Egy hónappal később, az októberi testületi ülésen […]

Olvass tovább