Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Hajnaltól délelőttig szondáztattak a zsaruk Budapest 10. kerületében – tévedtek, akik azt hitték, hamar feldolgozza a szervezetük az alkoholt

Három helyszínen szűkítettek egy sávosra forgalmas útszakaszokat, és minden sofőrt megszondáztattak kőbányai rendőrök szombaton. Alvás után vezetés A 10. Kerületi Rendőrkapitányság és a társszervek korai akciójának célpontjai azok a vezetők voltak, akik este, illetve éjszaka ittasan térnek nyugovóra, reggel pedig abban a hitben ülnek volán mögé, hogy a szervezetük már bizonyára feldolgozta az alkoholt. A […]

Olvass tovább

Egy héttel 19. születésnapja előtt halt meg a székesfehérvári kosárlabdázó

Tizennyolc éves korában elhunyt az Alba Fehérvár élvonalban szereplő férfi kosárlabdacsapatának nigériai játékosa, Seyi Awogbemi Sodiq. 13 évesen került hazánkba A klub honlapján olvasható megemlékezésben felidézik, hogy az afrikai kosaras 13 évesen érkezett Magyarországra, és a korosztályos bajnokságokban nyújtott remek teljesítményével kiemelkedett a hazai mezőnyből. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Öt éven […]

Olvass tovább

Egy héttel 19. születésnapja előtt halt meg a székesfehérvári kosárlabdázó

Tizennyolc éves korában elhunyt az Alba Fehérvár élvonalban szereplő férfi kosárlabdacsapatának nigériai játékosa, Seyi Awogbemi Sodiq. 13 évesen került hazánkba A klub honlapján olvasható megemlékezésben felidézik, hogy az afrikai kosaras 13 évesen érkezett Magyarországra, és a korosztályos bajnokságokban nyújtott remek teljesítményével kiemelkedett a hazai mezőnyből. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! Öt éven át […]

Olvass tovább

Vége a nagy sorozatnak, rendőrkézen a Vas megyei katalizátortolvaj

Harminckét rendbeli katalizátorlopással gyanúsít a rendőrség egy Vas megyei férfit. A 34 éves tolvaj nem volt kispályás: 2022 márciusától kezdve rendszeresen megjelent Szombathely nagyobb lakótelepein, valamint a város peremterületein és a közeli településeken. Több, mint 30 alkalommal lopott A Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai a Főkapitányság Felderítő Osztályával együttműködve fogták el azt a 34 éves Vas megyei […]

Olvass tovább

Megállapodtak! 2014-es árakon vásárolhat még 31, korszerű, akadálymentes villamost a főváros

Megállapodott a BKK a CAF-villamosok gyártójával, így a Budapesti Közlekedési Központ még négy hónapig élhet azzal a lehetőséggel, hogy szinte 2014-es árakon vásárolhasson meg további 31 korszerű, akadálymentes villamost. Aláírt szerződéshosszabbítás A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, dr. Walter Katalin aláírta a CAF-villamosokat gyártó spanyol vállalattal a szerződéshosszabbítást. A megállapodás lehetővé teszi, hogy a BKK 2023. […]

Olvass tovább