Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

„Mintha csak ráment volna a szerelvény egy bukkanóra, viszont a hangja durva volt” – Elképesztó módon úszta meg a budapesti HÉV-balesetet a sofőr

Lényegében újjászületett az a nő, aki szerda este a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott be az átjáróba, ahol aztán beszorult két szerelvény közé. Kész csoda, hogy sem ő, sem más nem sérült meg a balesetben. Nagyon hangos volt „Az időpont miatt a környék tele volt emberekkel, többen riadtan kapták fel a fejüket a csikorgó, vérfagyasztó […]

Olvass tovább

Dráma a céges rendezvényen: éles eszközzel sebezte meg kollégáját egy férfi Csákváron

Először úgy tűnt, balesteről van szó, ám a nyomok árulokdóak voltak. Az egyenruhások gyorsan felderítették az esetet, s már a gyanúsított is rács mögött van. Furcsa seb a háton December 21-én késő este egy kórházból érkezett a bejelentés, miszerint a mentőszolgálat munkatársai beszállítottak egy férfit, aki azt állította, elesett. A kezelőorvos azonban gyorsan megállapította, hogy […]

Olvass tovább

Orbán Ráhel: magasabb szintre kell emelni a fővárosi turizmust

Arról is beszélt, még mindig úgy gondolja, hogy férjével saját lábon állnak, illetve dolgozott a Kempinski Hotelben, ahol megtanult, hogyan kell nagyon gyorsan ágyneműt cserélni. Ez a legnagyobb gond a fővárosi idegenforgalommal Budapest narratíváját illetően nincs egységes konszenzus, a városvezetés egészen mást gondol, mint amire a piac törekszik, párbeszéd pedig nincsen – jelentette ki a […]

Olvass tovább

Milliárdos tételben talicskázta ki a korábbi helyettes államtitkár a közpénzt, 6 év letöltendőt kérnek rá

Teljesen felesleges volt a kiadás, ráadásul nem történt érdemi munkavégzés. Emellett egy önkormányzatot is sikerült bevonnia a trükközésbe. Ezzel vádolják A Fejér Megyei Főügyészség hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt egy volt minisztériumi helyettes államtitkár és társai ellen emelt vádat a Székesfehérvári Törvényszék előtt – olvasható a vádhatóság csütörtöki tájékoztatásában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide […]

Olvass tovább

Csodát kapott karácsonyra a TV2 műsorvezetője: több mint fél év után lekerült a nyomkövető a lábáról, újra szabad emberként élhet

Még áprilisban rendőrök törtek rá a TV2 műsorvezetőjére, Barna Barnabásra. Ezt követően a vizsgálat lezárásáig a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben, hatósági nyomkövetőt kellett hordania a lábán, mostanáig! Nyomkövetővel élt Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta egy benzinkúton készültek róla fotók, ekkor derült ki, hogy pontosan miért nem látható a Zenebutik képernyőjén, ahol […]

Olvass tovább