Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Ruszin-Szendi Romulusz: “Két katonánk vesztette életét szolgálattevés közben”

Tragédiák történtek a honvédség életében az elmúlt napokban. Két katonánk vesztette életét szolgálatteljesítés közben. A hírt Ruszin-Szendi Romulusz, honvédelmi miniszter közölte közösségi oldalán.  Két katona halt meg  “Egy 20 éves fiatal szolgálati idejében – eddig ismeretlen okból – önkezével vetett véget az életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul, majd másnap a kórházban hunyt el. Egészségügyi vagy pszichológiai probléma egyikük esetében sem merült fel. A halálesetek körülményeinek vizsgálata folyamatban van. Az elhunyt katonák családjának és bajtársainak őszinte részvétemet fejezem ki és mielőbbi megnyugvást kívánok” – írta a honvédelmi miniszter Facebook oldalán.  Egészségügyi vizsgálatok  A Magyar Honvédségnél a katonai […]

Olvass tovább

Feltörtek egy sírt, majd kiemelték a holttestet, ékszereket kerestek a halott koporsójában

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt két 33 éves férfi ellen, akik megrongáltak egy sírboltot azért, hogy ékszereket és pénzt lopjanak belőle. Betörtek a temetőbe  A vádlottak 2025. december 29-én megbeszélték, hogy egy 2018-ban elhunyt, tehetős ismerősük sírboltját feltörik hogy onnan értékeket szerezzenek meg. Az esti órákban a temetőbe mentek, letörték a temető lépcsőjének fém korlátját és egy betondarabbal együtt a földből kifordították. A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! A korrupt politikusokról, bűnözőkről és a hőstetteknek felérő életmentésekről, példamutató önfeláldozásról szóló legfrissebb híreket ide kattintva éred el. Feltörték a koporsót  A korláttal addig ütötték a sír fedlapját, amíg […]

Olvass tovább

Villamossal ütközött, majd a kormányhivatal épületébe csapódott egy teherautó Újpesten

A polgármesteri hivatallal szemben található kormányablak épületének ütközött egy teherautó csütörtökön délelőtt Újpesten azután, hogy előtte a villamossal karambolozott az István úton – számolt be a történtekről az Újpest.hu. Mentőket is riasztottak  Villamossal karambolozott egy teherautó Budapest 4. kerületében, az István úton, a Jókai utcánál. A gépkocsi egy épületnek is nekiütközött. A fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést, a balesetnél, amelyhez a mentőket is riasztották. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani – írta a Katasztrófavédelem. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el! Helyszíni felvétel Leállt a villamos A kerületi Facebook-oldal azt írja, személyi sérülés nem történt. […]

Olvass tovább

„A fiam hazajött és kezembe nyomta a véres kést” – megszólalt a taktakenézi önkormányzati képviselő gyilkosának anyja

Amint arról beszámoltunk, gyilkosság áldozata lesz Taktakenéz önkormányzati képviselője. Szapula János egy véres leszámolás áldozata lett, helyszíni információk szerint egy közmunkás gyilkolta meg. A tettes anyja azt mondta, fiának valóban voltak alkoholproblémái, de nem volt agresszív. Közben kiderült, megjárta már a börtönt, korábban feleségét is bántalmazta.  A gyilkosság előzményei  A gyilkosság után az áldozat egyik rokona azt mondta, János nem engedte későbbi gyilkosát a napi közmunkára, mert a férfi részeg volt. Elmondása szerint E. László ezen nagyon felhúzta magát, kivette a zsebéből a kést és hátulról nyakszirten megszúrta Jánost. A hentes végzettségű támadó ezután hazament. A Szerencsi Rendőrkapitányság egyenruhásai – gyors és […]

Olvass tovább

Augusztus közepe óta nem működik az MR-készülék a János kórházban, Takács Péter szerint a TISZA-kormány miatt ment tönkre az eszköz

Augusztus 15. óta nem működik a Szent János Centrumkórház MR-készüléke, emiatt máshová irányítják át a betegeket. Az intézmény naponta értesíti a nem sürgősségi ellátásra váró betegeket arról, hogy hol végzik el MR-vizsgálatukat. Már külföldi mérnököket is bevontak az eszköz javításába, de csak a felmérés utáni eredmények alapján döntenek a megfelelő hálózati szűrő beszerzéséről. Takács Péter fideszes politikus szerint azért nem bírja a hálózat a terhelést, mert a TISZA kormány telepakolta klímákkal a kórházat. Leállt az MR-készülék  Augusztus közepe óta nincs működő MR-készülék a budapesti Szent János Centrumkórházban, ezért máshová kell vinni a betegeket. Az eszköz meghibásodásával kapcsolatban az intézmény radiológiai főorvosa […]

Olvass tovább