Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Pszichiátriára kerültek azok a szülők, akik meztelenül, a gyermekükből akarták kiűzni az ördögök Debrecen belvárosában

Ördögűző szöveget kántálva futott a rendőrök elől Debrecenben az a család, akik meztelenül mentek az utcára. A szülőket pszichiátriára vitték, több eljárás is indult ellenük. A kislány elhelyezéséről átmenetileg a rendőrök gondoskodtak. Most új videó került elő, amelyen a szülők meztelenül menekülnek a rendőrök elől. A videót cikkünk végén tudod megnézni.  Meztelenül sétáltak  Fényes nappal sétált meztelenül egy család Debrecenben. Az eset szombaton történt, hogy az apa, az anya és gyerekük gyalogoltak sietősen az utcán ruha nélkül, 10 fokban. A szemtanúk mentőt és rendőrt is hívtak. Ördögűzés állhat a háttérben  A hallatlan eset után megszólaltak a helyiek. Amit korábban is […]

Olvass tovább

„Sejtettük, hogy valami baj lesz” – megszólalt a Bükkben holtan talált idős nő férje

Amint beszámoltunk róla, megtalálták annak a demens nőnek a holttestét, aki férjével ment a Bükkbe kirándulni két héttel ezelőtt, azonban az erdőben nyom nélkül eltűnt. Férje szerint szalonnasütéshez készültek, amikor éppen meg akarta gyújtani a tüzet, felesége azonban egy pillanat alatt nyoma veszett.  Az erdőben tűnt el   A 73 éves nőt ezután önkéntesek és rendőrök drónokkal és kutyákkal is keresték. Éva holttestére vasárnap délután bukkantak rá kutyás keresőcsapatok egy szakadékban, a csanyiki lőtér környékén. Az asszony még október 31-én tűnt el Lillafüred közelében, a Flóra-forrás környékéről. Férjével kettesben kirándultak, és éppen szalonnasütéshez készülődtek, amikor a nőnek egy pillanat alatt […]

Olvass tovább

“Fenntarthatatlan helyzet” – ugyanannyiba kerülnek a panelek, mint az újépítésű lakások – árcsökkenés jöhet Budapesten

A főváros XV. kerületében megjelent otthon startos újlakás-dömping miatt már most is közel azonos, 1,2 milliós négyzetméteráron érhetők el a használt panellakások és az új lakások is a kínálatban. A XI. kerületben is hasonló helyzet, mivel a budai kerületben 2200 darab kedvező áron elérhető új lakást építenének. Mivel Újbudán a panelek átlagos négyzetméterára már most is 1,45 millió forintnál jár, ezért könnyen lehet, hogy a XI. kerületi otthon startos új lakások a használt paneleknél is olcsóbbak lesznek. Ez a helyzet már középtávon is fenntarthatatlannak tűnik, és árkorrekciókat indíthat el a fővárosban – írja az Ingatlanhírek.com portál. Azonos ár A fővárosi […]

Olvass tovább

Meghalt a 90-es évek sztármanökenje, Parádi Kriszta két hét alatt veszítette el a küzdelment az alattomos betegséggel szemben

November 15-én, szombaton hunyt el 54 évesen Parádi Kriszta, a 90-es évek manökenje. A család bejegyzéséből kiderül, hogy mindössze két hét leforgása alatt veszítette el a küzdelmet egy későn diagnosztizált, agresszív rákbetegség ellen.  Gyógyíthatatlan betegségben szenvedett  “Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy Parádi Kriszta örökre megpihent. Egy későn diagnosztizált, hihetetlenül agresszív és gyors lefolyású hasnyálmirigy- és májrák tett pontot 54 évesen az életére alig két hét leforgása alatt” – írta a modell családja közösségi oldalán. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Gyászol a család  “Még […]

Olvass tovább

Meghalt a budapesti baleset 18 éves sérültje: a jogosítvány nélküli BMW-s ámokfutó a helyszínen elhunyt

Meghalt a Szerencs utcai baleset súlyos sérültje. Ő a szombati tragédia második halálos áldozata. Öt Nógrád megyei fiatal Budapesten bulizott szombat éjszaka. Egy BMW-vel érkeztek szórakozni, azonban az autó tulajdonosa, aki egy fiatal lány, olyan sokat ivott, hogy nem tudott vezetni. Ezért a társaság egyik k18 éves tagja vállalta, hogy hazavezeti, a Nógrád megyei Kállóba az autót.  A belvárostól menekült  Az autóst a rendőrök a Kodály köröndön igazoltatni akarták, azonban a fiatal férfinak nem volt jogosítványa. A rokonok szerint emiatt ijedhetett meg, és megpróbálta lerázni a rendőröket. Egészen az M3-as bevezetőjéig menekült a sofőr, egyes hírek szerint akár 180 kilométer/órával […]

Olvass tovább