Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

MOK: patthelyzet alakult ki a Szent Imre kórház sürgősségi osztályán, már bárhonnan felvennének orvosokat, csak jöjjenek

Az összes sürgősségi szakorvos felállt, és decemberben – illetve várhatóan januárban sem – tudnak ügyeletet kiállítani a Dél-budai Centrumkórház Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban. – többek közt ez derül ki a napokban abból a levélből, amit Kunetz Zsombor osztott meg a Facebook-oldalán. A kórház azonnal cáfolta az értesülést. Most a Magyar Orvosi Kamara reagált az összeomlás szélén álló sürgősségi ellátásról szóló hírekre.  Felmondtak az orvosok  A Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő által közzétett levél szerint az összes sürgősségi szakorvos felállt, így az intézményben decemberben, illetve várhatóan januárban sem tudnak ügyeletet kiállítani. A levélben az is szerepel, hogy az eddig a működést segítő belgyógyász és intenzív terápiás szakorvosok egyhangúlag […]

Olvass tovább

Bántalmazhatott egy hajléktalant, rendőrségi eljárás indult Tapolca polgármestere ellen

Rendőrségi nyomozás folyik Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere ellen. A városvezető korábban egy hajléktalan embert bántalmazhatott, és az sem zárható ki, hogy mindez ittas állapotban tette.  Eljárás folyik ellene  Rendőrségi nyomozás indult Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere ellen garázdaság vétségének gyanúja miatt. A városvezető egy hajléktalan embert bántalmazhatott, feltehetően ittas állapotban – írja az Index. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn délelőtt megerősítette, hogy valóban eljárás folyik Dobó ellen.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Reagált a rendőrség  „A kérdezett üggyel kapcsolatban a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytat garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt” – […]

Olvass tovább

Rendőrségi eljárás indult Tapolca polgármestere ellen, Dobó Zoltán bántalmazhatott egy hajléktalant

Rendőrségi nyomozás folyik Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere ellen. A városvezető korábban egy hajléktalan embert bántalmazhatott, és az sem zárható ki, hogy mindez ittas állapotban tette.  Eljárás folyik ellene  Rendőrségi nyomozás indult Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere ellen garázdaság vétségének gyanúja miatt. A városvezető egy hajléktalan embert bántalmazhatott, feltehetően ittas állapotban – írja az Index. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn délelőtt megerősítette, hogy valóban eljárás folyik Dobó ellen. A Balatonkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. A Facebookon már 26 ezernél is többen követnek minket, az erősebb napokon mi vagyunk a Balaton vezető hírportálja. Reagált a rendőrség  „A kérdezett üggyel kapcsolatban a Zala Vármegyei […]

Olvass tovább

Továbbra is börtönben marad Bródy János fia, Dániel bosszúbó, feltörte egy amerikai bank rendszerét

Börtönben marad Bródy János fia, Bródy Dániel, miután az Egyesült Államokban elutasították a fellebbezését, amellyel a rá kiszabott kétéves börtönbüntetést támadta meg. A tengerentúlon korábban informatikusként dolgozó férfi 2024 februárja óta tölti a szabadságvesztését. Egy neves banknál dolgozott  Amint arról korábban beszámoltunk, Bródy János fia 2014 környékén költözött Amerikába, az informatikai főiskola elvégzése után. Dániel, a neves San Francisco-i pénzintézet, a The First Rebuplic Bank alkalmazottja volt egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a belső rendszerhez csatlakozó védett gépéhez csatlakoztatott egy olyan adathordozót, melyen intim tartalom volt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Kirúgták a banktól […]

Olvass tovább

Két napig országszerte zárva lesznek a McDonald’s éttermek: szenteste napján csak 2 helyen lehet majd sajtburgert kapni

A hazai McDonald’s étteremhálózat számára idén is kiemelt szempont, hogy munkatársai az ünnepi időszakot családjuk körében tölthessék, ennek érdekében a vállalat üzemeltetésében működő éttermek mindegyike, és a franchise partnerek egységeinek többsége december 24–25-én is zárva tart.  Két budapesti étterem lesz nyitva  A több mint 120 étterem közül csupán az Aréna Mallban és az Alleeban található egységek jelentenek kivételt december 24-re, a bevásárlóközpontokkal fennálló szerződéses kötelezettségek miatt. December 25-én pedig csak a debreceni egységek lesznek nyitva.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Pihenőidőt kapnak a dolgozók A […]

Olvass tovább