Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Belefulladt a Szent Anna-tóba egy alsónémedi iskolás, a tanárok nem érzik felelősnek magukat

Már tíz éve annak, hogy belefulladt egy 14 éves alsónémedi diák a Szent Anna-tóba egy erdélyi osztálykiránduláson. A kirándulást vezető igazgató tagadta a bűnösségét az egész eljárás során. Ennek ellenére februárban egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték jogerősen halált okozó foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, és két évre eltiltották a pedagógusi és intézményvezetői foglalkozástól. A part felé indult a fiú A  tragédia előtt Tomi eleinte a tó partján üldögélt, majd besétált a vízbe, és egy nagyajtai fiúval kezdett úszni a part közelében. Tamás valamiért azonban visszafordult, a nagyajtai diák pedig visszanézve még azt is látta, ahogy társa a partvonalhoz […]

Olvass tovább

Vége! Válik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára

Elválik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára. Erről a DK EP képviselője írt közösségi oldalán. A házaspárnak 3 közös gyermeke született. A politikus úgy fogalmaz, életük legnehezebb döntését hozták meg. A volt miniszterelnöknek a harmadik házassága ment tönkre. Bejelentés  „Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk. Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen – írja Dobrev Klára közösségi oldalán.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. Közös […]

Olvass tovább

Rajtaütés Józsefvárosban: beleszeretett dílerébe a fiatal nő, a mézeshetek helyett börtönbe kerültek a szerelmesek

Az élettársi kapcsolat mellett a közös drogüzlet is összekötötte annak a józsefvárosi dílerpárnak a tagjait, akik a rendőrök információja szerint új pszichoaktív anyaggal – kristállyal – kereskedtek a 8. kerületben, jellemzően a Vajda Péter utcában és a Golgota tér környékén árultak gépkocsiból.  Szerelembe estek  A 60 éves O. György törzsvásárlójaként ismerte meg a 30-as éveiben járó D. Izabellát. Szerelembe estek, már a lagzi is szóba került, pezsgős vacsorákról, csillogó gyűrűkről, tengerparti nyaralásról ábrándoztak, amikor esténkén a drogbiznisz bevételét számolgatták. A jólétre megvolt az alap, hiszen elfogásukkor 282 ezer forintnyi készpénz került elő a zsebeikből illetve a nő táskájából, valamint 263 […]

Olvass tovább

Elsodort egy biciklist a vonat a farmosi átjáróban, fennakadások vannak a vasúti közlekedésben

A Keleti pályaudvarról 9:15-kor Szolnokra elindult Z60-as vonat (3342) Farmoson a Táncsics Mihály utca folytatásában lévő átjáróban elsodort egy kerékpárost, emiatt Nagykáta és Tápiószele között átmenetelig csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok. Késnek a vonatok  Csütörtök kora délutánig az újszászi vonalon közlekedő Z60-as vonatoknál, valamint a Budapest–Szolnok–Békéscsaba közötti InterCityknél 15-30 perccel hosszabb menetidőre kell számítani baleseti helyszínelés miatt. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. Forgalmi változás  A fennakadás végéig Tápiószentmártonban és Farmoson mindkét irányban az 1. vágányon állnak meg a vonatok. A változás a sülysápi S60-as vonatok közlekedésében várhatóan […]

Olvass tovább

„Szerintem öngyilkos lett valahol” – ismerősei szerint azért nem találják a barátnőjét fejbe lövő Papp Krisztiánt, mert végzett magával

Napok óta már egész Európában keresik azt a Veszprém környéki férfit, aki Ausztriában, egy bevásárlóközpont parkolójában fejbe lőtte volt barátnőjét. Papp Krisztián Ausztriában dolgozott, ott ismerkedett meg Jennyvel. Pár hónapja szakítottak, szombaton pedig azért találkoztak, hogy a férfi visszaadja a nő lakásának kulcsait.  Fejbe lőtte Jennyt A találkozóra Jennyt elkísérte barátnője, sejtették, hogy baj lehet. A lakóhelyükhöz közeli Billa áruház parkolójában találkoztak. A későbbi áldozat barátnője az autóban maradt, onnan nézte végig, hogy a férfi hidegvérrel fejbe lövi Jennyt. A barátnő elmondása szerint minden hirtelen történt, ő már semmi nem tudott tenni. A nő a helyszínen meghalt, Papp Krisztián pedig […]

Olvass tovább