Bűnügyi felügyeletbe helyezte a bíróság azt a 48 éves budapesti férfit, akit három héttel ezelőtt kapcsoltak le két társával együtt a csepeli droglabor ügyében. A bűnügyi felügyeletbe helyezett férfi a csoport vegyésze volt a feltételezések szerint. Két társa szabadlábon védekezhet. Razzia Csepelen Amint arról korábban megírtuk, „drograzziát” tartott a nyomozóhatóság egy a Csepel Művek területén lévő kft. laborjában, ahol három férfit különböző kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítottak meg, majd az ügyészség indítványozta a letartóztatásukat is. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Kristályos anyagot találtak A rendőrség majdnem 100 kilogramm kristályos […]
Olvass továbbSzerző: LikeNews
„Mindent megtettem, nem sikerült” – Kovács kati 20 évig küzdött azért, hogy gyermeke szülessen
2025.04.22. kedd | Newswire
A 60 éve pályán lévő Kovács Kati a napokban őszintén beszélt magánéletéről. Az énekesnő elmondta, hogy miért mentek tönkre a házasságai és miért nem lehetett sosem édesanya. Pedig mindennél jobban vágyott egy gyerekre. Két házassága is tönkre ment Kovács Katinak két házassága is tönkre ment. Az énekesnő most őszintén beszélt volt férjeiről. “Ők váltak el tőlem, nem én tőlük… Sosem voltam otthon. Nem főztem, mert nem volt időm… nem voltam igazán feleség típus, mert állandóan utaztam, repültem vagy énekeltem valahol, stúdióban. Sosem voltam otthon” – mondta Kovács Kati a Palikék Világa című csatornának. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide […]
Olvass továbbHajóbaleset a Dunán: még mindig nem találják a csepeli focicsapat edzőjét, aki szombaton tűnt el Nagytéténynél
2025.04.22. kedd | Newswire
Kiengedték az őrizetből azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részegen vezette a szombat este felborult motorcsónakot. A legfrissebb hírek szerint tagadja, hogy egyáltalán ő vezette a hajót, amelyből mind az öten a Dunába zuhantak. Hárman ki tudtak úszni a partra, a negyedik embert vizírendőrök mentették ki, egy utas eltűnt, ő a Csepel TC erőnléti edzője. A meggyanúsított férfinek nem volt hajóvezetési engedélye. Eltűnt egy ember A kishajó öt utasából négyen már akkor biztonsággal partot értek, amikor szombat esete felborult a hajójuk a Dunán. Hárman kiúsztak, egyiküket pedig a vízi rendőrök mentették ki. Zalánt azonban nem találták. A Csepel futballcsapatának […]
Olvass tovább2025.04.22. kedd | Newswire
A Terrorelhárítási Központ és a rendőrség közös akciójában fogtak el egy 57 éves gyáli férfit, aki hónapokon keresztül fizikailag és lelkileg is terrorizálta élettársát és két fiatalkorú gyerekét. Fejbe vágta gyermekét Néhány napja az érintett élettársa kért segítséget a rendőrségtől, miután a férfi egy „családi vita” hevében egy 15 literes, műanyag festékes vödörrel fejbe vágta kisebbik gyermeküket, majd borogatni kezdte a lakás berendezését. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket. Terrorizálta a családját Tombolása miatt az egyik szekrény az idősebb fiú lábára borult, és eltörte a lábujját. A gyerekeket a mentők […]
Olvass továbbNemzeti gyásznap lesz Magyarországon Ferenc pápa temetésének napja
2025.04.22. kedd | Newswire
Világszerte megrendüléssel fogadták hétfőn Ferenc pápa halálhírét, aki hétfő reggel hunyt el a Vatikán bejelentése szerint. A pápa húsvétvasárnap, április 20-án még megjelent a hívek előtt. A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetőjét 88 éves korában, hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.Nemzeti gyásznappá nyilvánítják Ferenc pápa temetésének napját Magyarországon. Ez megfelel a hagyományoknak és kifejezi a nemzet háláját a Szentatya iránt és a nemzet gyászát –jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Kétszer járt Magyarországon „Magyarország hálás lehet a Szentatyának, nemcsak a katolikusok, hanem minden magyar, hiszen háromszor is fölkereste a magyarságot. Nemzeti kegyhelyünkre, Csíksomlyóra jött el erdélyi látogatása során, majd […]
Olvass továbbLegutóbbi cikkek
- Frontális ütközés az 51-es főúton: mindkét sofőr a helyszínen meghalt
- Magyar Péter megmutatta Áder János budai luxusvilláját, amelynek csak a felújítása 1,5 milliárd forintjába került az adófizetőknek – videó a cikkben
- Fordulat a Balatonba fulladt kaposvári férfi ügyében, segítségnyújtás elmulasztása miatt nyomoz a rendőrség – megszólalt a család
- Elképesztő pénzégetés: 5 milliárdért luxusrepülőzött Szijjártó Péter, olyan utakért is fizettünk, amelyek el sem indultak
- Több hektárnyi terület lángol az M=-es mellett Fonyódon, sebességkorlátozást vezettek be az autópályán
- Pénzért, illegálisan állított ki 200 kiskutyának útlevelet az állatorvos, vádat emeltek ellene