Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Bezár a Gellért fürdő, teljesen szétverik, hogy sokkal szebb legyen 

Aki járt már a Gellértben, tudja, hogy a méregdrága belépő mellé nagyon elavult szolgáltatást kap. Korszerűtlen burkolatok, folyamatosan tisztított, mégis néha undorító mosdók, öltözők, gőzkabinok várják a látogatókat. Most bezárják, hogy 20 milliárdból felújítsák. Nagy kérdés mennyibe kerül majd a jegy a szép új Gellértbe. Ha Vitézy tervei megvalósulnak, a budapestiek féláron bejuthatnak majd a zárás előtti két órában. Három évre bezárják A Gellért fürdő tavaly 420 ezer embert fogadott és 4,2 milliárd forint bevételt termelt a fővárosnak. A tervek szerint idén kevesebb vendég lubickolhat a Gellértben, ugyanis szeptemberben lezárják három évre. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide […]

Olvass tovább

“Borzalom, hogy így ment el” – még mindig nem derült ki, hogy mi okozhatta a dunatetétlennél történt motoros tragédiáját, József karja is leszakadt a balesetben

Amint arról korábban beszámoltunk, meghalt egy férfi péntek éjszaka, miután motorjával először egy fának, majd egy szántóföldbe csapódott Dunatetétlennél. A férfire és a motor roncsára horgászok bukkantak rá másnap reggel. A motoros olyan brutálisan erővel csapódott a szántóföldbe, hogy a karja is leszakadt. Most több tucatnyi barát és motoros gyászolja Jocót. Leszakadt a karja  A 43 éves motoros éppen az 5305-ös úton hajtott, amikor egy kanyarban vélhetően kicsúszott, métereket repült, majd a szántóföldbe csapódott. A férfi borzalmasan megsérült: a becsapódástól nemcsak, hogy a motor tört darabokra, de a motoros karja leszakadt, a dzsekije ujját pedig méterekkel a férfi testétől és a roncstól találták meg.  A […]

Olvass tovább

Három falu fogott össze, hogy a gyászoló nagymama el tudja temetni a 8 éves Kamillát

A kislány egy megfázás után lett hirtelen rosszul. Hiába próbálták, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. Három falu fogott össze, hogy segítsenek egy bekölcei nagymamának, hogy méltó módon eltemethesse kis unokáját,  Megfázás után lett rosszul A nyolcéves Kamilla március végén lett rosszul, egy megfázás után. Orvoshoz vitték, kapott gyógyszert, de estére annyira romlott az állapota, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Három rohamkocsival érkeztek a házukhoz, majd egy mentőhelikopter is landolt. A gyermeket miskolci kórházba vitték az akkor már eszméletlen kislányt, akin az orvosok sem tudtak segíteni. Egyelőre nem tudni, pontosan mi okozta a kislány halálát, a boncolás eredményére […]

Olvass tovább

Száj- és körömfájás: az osztrákok után a szlovákok is lezárják a határokat, 16 átkelőn nem lehet átmenni a szomszédba

A száj- és körömfájás terjedésének megakadályozása céljából Szlovákia kedd éjféltől átmenetileg lezárt 16 Magyarországgal, és egy Ausztriával közös határátkelőt. A többi határátkelőn ideiglenesen ellenőrzéseket vezettek be. Az ideiglenes ellenőrzések május 7-én éjfélig tartanak. Lezárták a határokat  Keddtől ismét ellenőrzéseket vezet be a pozsonyi kormány a magyar és az osztrák határon. A száj- és körömfájás magyarországi felbukkanása, majd szlovákiai terjedése miatt bevezetett óvintézkedések május 7-én éjfélig, vagyis egy teljes hónapig lesznek érvényben. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. 16 átkelőt zárnak le  A belügyi tárca javaslatának értelmében Szlovákia […]

Olvass tovább

Tragédia Pilisen: levágta az állomásra beguruló vonat egy férfi lábát

Borzasztó vonatbalesetnek voltak szemtanúi vasárnap a Pest vármegyei Pilis település vasútállomásán várakozók. Egy férfi valahogy a vonat alá csúszott, amely épp begurult a pályaudvarra. A baleset következtében a vonat levágta a férfi lábát. Azt egyelőre nem tudni, hogy szándékosan ugrott-e a szerelvény alá. Egy évvel ezelőtt hasonló eset történt Tatabányán, akkor egy idős férfi veszítette el mindkét alsó végtagját.  Beeshetett a vonat alá “Egyelőre kérdés, hogy öngyilkossági kísérlet volt vagy baleset. Ám én úgy tudom, hogy a férfi  beesett az érkező vonat alá. A mentősök pár percen belül itt voltak a helyszínen és próbálták ellátni a szerencsétlenül járt embert. Teljesen sokkos […]

Olvass tovább