Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Vádat emelt és börtönbe küldené az ügyészség Biró Ferencet: az Integritás Hatóság elnöke a napokban tálalt ki az Orbán-rendszer korrupciós ügyeiről

Hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt az Integritás Hatóság elnökével, Biró Ferenc Pállal szemben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az Integritás Hatóság elnöke egy nappal a vádemelése előtt egy interjúban beszélt arról, hogy az Orbán-rendszer alatt, számításai szerint, az elmúlt 16 évben a korrupció miatti kár elérhette a 60 ezer milliárd forintot.  Több bűncselekménnyel gyanúsítják  A  bejelentés alapján indult ügyben a nyomozó ügyészek először 2025 januárjában hallgatták ki gyanúsítottként Biró Ferenc Pált, valamint feleségét. Az ezután lefolytatott széles körű nyomozás – tanúkihallgatások, adatszerzések és ismételt kutatások […]

Olvass tovább

Késelés a Havanna lakótelepen: hátba szúrta haragosát az ittas férfi

Június 3-án, szerda este a Havannai lakótelepen két férfi szólalkozott össze, majd az egyikük kést rántott és hátba szúrta haragosát. Mentősök és rendőrök lepték el a környéket, elfogták a késelőt, míg a sérültet kórházba szállították. Megszólalt a megkéselt férfi.  Ittasan kötekedett  A megkéselt férfi azt mondta, ismerte az elkövetőt. Ferenc a társasház előtt állt, amikor ittas ismerőse megjelent. Kötekedni kezdett. Ferenc szerint pár perccel később megjelent két ismerőse, két kiskutya kíséretében, akikhez ő oda ment beszélgetni.  “Amikor lehajoltam a kutyához, akkor a férfi fejbe akart rúgni, de a kutyát találta el. Azt kiabálta, hogy elloptam a telefonját, de nekem fogalmam sem volt […]

Olvass tovább

Elég volt a trafikmutyiból és az illegális kocsmákból – Siófok polgármstere azonnal betiltaná az alkoholárusítást a trafikokban, az új tiszás országgyűlési képviselőhöz fordult

Elég a siófoki éjszakai züllésből és a kivételezett dohányboltokból. Lengyel Róbert Siófok polgármestere jogalkotási javaslattal fordult a térség új országgyűlési képviselőjéhez, hogy végre pontot tegyen a Balaton-parti várost is sújtó trafikmutyi okozta áldatlan állapotoknak. A városvezető célja egyértelmű: a trafikok fejezzék be az alkoholárusítást, és ne működhessenek illegális, kiülős kocsmaként. Trafikmutyi lehet a háttérben Siófok polgármestere a legnépszerűbb közösségi oldalon jelentette be, hogy jogalkotási kezdeményezési javaslattal élt a választókerület újonnan megválasztott országgyűlési képviselője, a tiszás Csatári Ernő felé. A városvezető megelégelte, hogy miközben Siófok mindent megtesz a kulturált és biztonságos turizmusért, a nemzeti dohányboltok évek óta egy kiskaput kihasználva szabotálják […]

Olvass tovább

Súlyos baleset Daruszentmiklóson: kiestek az utasok a lovaskocsiból, a fogathajtó alkoholt fogyasztott a tragédia előtt

Súlyos baleset árnyékolta be a szombati daruszentmiklósi lovasnapot. Egy pihenőhelyen megforduló lovaskocsi billent meg, aminek következtében nyolc ember – köztük négy gyermek – zuhant a földre. Öt mentőautó és a biztonság kedvéért két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A szigorú protokoll miatt a kocsin tartózkodó mind a nyolc embert kórházba szállították. Úgy tudni, a fogatot hajtó férfi alkoholt fogyasztott a tragédia előtt.  Megbillent a lovaskocsi  Vidám családi napnak indult, mentőhelikopter lett a vége A hagyományos daruszentmiklósi lovasnap mindig rengeteg látogatót vonz, a látványos versenyek és bemutatók mellett kiváló hangulatban telt a szombati délután. Az idill azonban pillanatok alatt szertefoszlott, amikor […]

Olvass tovább

Újabb részletek a székesfehérvári tragédiáról: súlyos fej és belső sérüléseket szenvedett az ötödikről kizuhant diák

Amint arról beszámoltunk, súlyos tragédia rázta meg Székesfehérvárt hétfő virradóra. Egy középiskolás fiú zuhant ki a József Attila Középiskolai Kollégium ötödik emeletéről. A diák csodával határos módon túlélte a zuhanást, a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Eszméleténél volt a zuhanás után A fiatal közvetlenül a mélybe zuhanás után is a tudatánál volt. Az Országos Mentőszolgálat  közölte, hogy a riasztást követően azonnal két mentőegységet is a helyszínre küldtek. A mentősök tájékoztatása szerint a fiú súlyos fejsérülést és belső szervi sérüléseket szenvedett. „A fiú eszméleténél volt… Fájdalom- és vérzéscsillapítás, valamint a teljes teströgzítés után szállították a sürgősségi osztályra” – közölte az OMSZ. […]

Olvass tovább