Válassza az Oldal lehetőséget

Szerző: LikeNews

Mercedesével halálra gázolt egy biciklist a férfi, lelépett, most elfogták a rendőrök, ennyi évet kaphat

Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki Mercedesével még júliusban elgázolt egy kerékpárost a Győr melletti Ikrény közelében, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A biciklis a helyszínen életét vesztette – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn. Halálos gázolás A baleset még nyár közepén történt a Győr melletti Ikrénynél. A Mercédest vezető férfi halálra gázolta a kerékpárral közlekedő férfit. A biciklis olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Mercis férfi lelépett, nem vállalta a tettét. A rendőrségi tapasztalatok szerint ez általában akkor fordul elő, amikor a sofőr alkoholt vagy drogot fogyasztott. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred […]

Olvass tovább

Kénikula: Budakalászon és Pátyon rövidített órákkal indul a tanév

Az országos tisztifőorvos szeptember 5-én éjfélig hosszabbította meg az augusztus 24. óta tartó másodfokú hőségriasztást. Ebben a melegben kezdték el a tanévet a gyerekek. A Budakaászon és a Pátyi iskolában is rövidített órákat tartanak, a budakeszi Széchenyi István Általános iskolában pedig a vezetőség úgy döntött, hogy a szülők bevihetnek ventilátort és mobil klímát az osztálytermekben.  Kevés iskola klimatizált  A magyarországi iskolák nagy része, a kórházikéhoz hasonlóan, nem klimatizált. Még a néhány évvel ezelőtt átadott épületekben sincs megoldva az osztálytermek hűtése. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság legutóbbi figyelmeztetésében külön fel is hívta a figyelmet arra: az iskolakezdés […]

Olvass tovább

Meghalt Kupa Mihály, az Antall-kormány volt pénzügyminisztere

Nyolcvanhárom éves korában, családja körében elhunyt Kupa Mihály, közgazdász, politikus, volt pénzügyminiszter – tudatta a család az MTI-vel. Kupa Mihály az Antall-kormány pénzügyminisztereként ő tanította meg az országot adózni.  A kezdetek  Kupa Mihály Budapesten született 1941. április 3-án. 1958-ban összeesküvés vádjával 10 hónapi börtönre ítélték. 1959 és 1969 között a Chinoin Gyógyszergyárban dolgozott, 1965-től a Mikrobiológiai Laboratórium kísérleti üzemének vezetője volt. Közben levelező tagozaton érettségizett, esti tagozaton pedig elvégezte a közgazdaságtudományi egyetem elméleti közgazdaságtudományi szakát. 1975-ben doktorált. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket. A KSH-nál is dolgozott […]

Olvass tovább

„Ez gyilkosság” – óriási balhé alakult ki, miután egy kamionsofőr állítólag megpróbálta elgázolni a Magyar Rádió épületénél tiltkozó momentumosokat

Tompos Márton, a Momentum elnöke és Gelencsér Ferenc, a Momentum képviselője a Facebookon számoltak be arról, hogy hétfő reggel egy kamion akart rájuk hajtani, amikor a próbálták megvédeni a magyar történelem egyik fontos örökségét, a Magyar Rádió épületét. A balhéról készült videót cikkünk végén tudod megnézni.  Lebontják a Magyar Rádió egykori épületét  Július 31-ével megkezdődtek és azóta is az ütemterv szerint haladnak a bontási munkálatok a Pázmány Campusnál, Magyarország egyik legnagyobb beruházásánál és az elmúlt 35 év legnagyobb iskolaépítésénél – írta múlt hétfőn közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon […]

Olvass tovább

„Úgy voltam vele, hogy csak azért is túlélem” – megszólalt a 18 éves lány, aki negyedikről ugrott ki, miután kigyulladt a lakásuk

Ahogy korábban megírtuk, július 28-án kigyulladt egy negyedik emeleti lakás Székesfehérváron, az Almássy lakótelepen. A lakásban egyedül volt otthon  a 18 éves Kitti, akinek végül az ablakán keresztül kellett kimenekülnie az égő lakásból az erkélyre. Miután már nem bírta tartani magát, leugrott az erkélyről. A lány most elmesélte, hogyan élte meg az elmúlt időszakot.  Álmából riadt fel  “Igazából nem is tudom, hogy mire riadtam meg, de felugrottam az ágyból. Kinéztem a szobámból a mellette lévő konyhába és azt láttam, hogy a szekrénysor teteje és minden más is lángol, a nappaliba meg nem látok ki, mert akkora a füst. Még a színe is megváltozott az […]

Olvass tovább