A piros kapucnis 24 éves férfi marihuánával megpakolta a zsebeit, felült a bringára és tekerni kezdett. Kicsit szívhatott is, mert a pirost nem vette észre és átbringázott rajta. Ezt szúrták ki a rendőrök. Felszólították, hogy álljon meg, de ő továbbhajtott. Megkezdődött az üldözés, még drónt is bevetettek a siófoki zsaruk. Az akcióról készült videót a cikkünk alján nézheted meg.

A közlekedésrendészeti járőrök Siófokon, május 24-én 10 óra 39 perckor észlelték, amint egy piros kapucnis felsőt viselő kerékpáros a tilos jelzés ellenére szabálytalanul az úttestre hajtott.

Felszólították, hogy álljon meg, azonban a férfi elmenekült. Kikerült egy pirosnál álló autót, majd feltekert a járdásra és megpróbált eliszkolni a szirénázó, villogó rendőrautó elől.

Pár perccel később a rendőrségi drón vette észre az immáron feketébe öltözött biciklist, így a járőrök rövid követés után elfogták.

A bringás észrevette, hogy egy másik, civilnek látszó rendőrautó van a nyomában úgyhogy tempósra vette a tekerést, de a rendőrök gázt adtak és egy parkolóban utolérték a drogos bringást.

A rendőrségi jelentés szerint a biciklis férfi ruházatának átvizsgálásakor több gramm kábítószergyanús növényi törmelék került elő, amit lefoglaltak.

A rendőrök N. Zsoltot előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt jelzett.

A rendőrök a 24 éves férfi ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint számos közlekedésrendészeti szabályszegés elkövetése miatt indítottak eljárást.

A szabálysértés biztosan sok tízezer forintjába fog kerülni a férfinek, azonban a drog más kérdés. Ha jelentős mennyiségnek számít, amit nála találtak, akár 3-5 évet is kaphat. Persze az ilyen esetekben általában vállalják az elvonón történő részvételt, így a bíróság enyhébb büntetést szab ki rájuk.