Hatalmas adományt juttattak el annak a családnak, amelynek a háztartása december elején teljesen leégett. A szörnyű balesetben egy 81 éves férfi az életét vesztette, a családnak semmilye sem maradt, most viszont a helyiek támogatással segítik a károsultakat.
Tűz ütött ki
Vasárnap reggel gyulladt fel az a Tolna megyei családi ház, amelyben egy 81 éves férfi lakott az unokájával és a családjával. Amikor a baleset történt az idős férfi egyedül volt otthon, járási nehézségei miatt viszont nem tudott kijönni a házból időben, így ő a lángok áldozatává vált.
A tüzet a hazaérkező rokon vette észre
A tüzet Kondor Ferenc polgárőr vette észre, amikor reggel nyolc óra körül hazaérkezett. „A munkahelyemről, a helyi szárítóból érkeztem haza, amikor az utcáról megláttam mi történt. Tudtam, hogy bent van a Papa, kiabáltam, megpróbáltam oltani, de már késő volt” – mondta a teol.hu-nak a férfi.
Kisteherautónyi adománnyal segítenek
A borzalmas háztűzben Kondor János 81 éves polgárőr, nagyapa vesztette életét, most a helyiek összefogással szeretnének a gyászoló családnak segíteni.
Így segítenek
„A faluban, az anyai nagyszüleimnél töltöttem a nyarakat gyerekkoromban, a leégett értényi ház lakói a közvetlen szomszédaik voltak. Ismertem az elhunyt János bácsit, sokat segített a nagyszüleimnek, és személyes, jó kapcsolatunk volt. Amikor megtudtam, mi történt, felvettem Eszterrel, az unokájával a kapcsolatot azzal, hogy támogatást szeretnék nekik nyújtani” – magyarázta a Teol.hu oldalán Istenes Tímea, a bonyhádi Harmónia Egészség Ház tulajdonosa.
Nagy szükség volt a segítségre
A szerencsétlenséget követően Tímea felvette a kapcsolatot János bácsi unokájával, Eszterrel, akitől megtudakolta, mire lenne feltétlen szükségük.
Cipők és ruhák is előkerültek
„Eszter elküldte nekem a családtagok cipő- és ruhaméretét. A Harmónia Egészség Ház vezetőjeként pedig adománygyűjtést hirdettem meg a közösségi oldalunkon. Azt tapasztaltam, hogy először mindenki a gyerekekre összpontosított az adományokkal, ezért én kicsit a felnőttekre is próbáltam figyelni. Az eredmény végül egy kisteherautónyi ajándék lett” – mesélte Tímea.
Sikeres volt az összefogás
Nagy méreteket öltött az összefogás, Tímea szerint napokon keresztül hozták az emberek az adományaikat, amik most nagyon nagy segítséget jelentenek. A segítők hasznos eszközökkel, háztartási gépekkel és tartós élelmiszerekkel is meglepték a családot, volt, aki gyerek ruhákat, mesekönyveket adományozott – írja a Kékvillogó.
Köszönet
„Köszönet illeti a páromat, Bayer Pétert, hiszen ő tette lehetővé, hogy az adományt eljuttassuk a családnak. Egy három és fél tonnás kisteherautóval indultunk útnak Érténybe, Eszterék átmenti otthonába. A kis lakóház a leégett épülettől körülbelül száz méterre, néhány percnyi sétára található. Úgy tudom, jelképes összeget fizetnek a jelenlegi otthonukért. Amikor meglátták, hogy mennyi mindent kapnak tőlünk, határtalan volt az örömük. Borzalmas ami történt, remélem, hogy az átalunk eljutatott adománnyal valamennyire tudtunk segíteni nekik abban, hogy szeretetteljes karácsonyuk legyen” – mondta Istenes Tímea.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Műtét közben meghalt egy 18 éves lánya a miskolci kórházban, a szülők szerint a beavatkozás közben átszúrták a szívét
- Filmbe illő színjátékkal verte át az áldozatait a Budapest környéki ingatlanmaffia: a János kórház belgyógyászatán is volt beépített emberük
- Rendőrökre és egy rendőrkutyára is rátámadt egy férfi, mindkét járőr súlyosan megsérült
- Dráma az Adriai-tengernél: Magyarok autói is elégtek az óriási erdőtűzben, 58 magyart kellett kimenekíteni a pusztító horvátországi lángokból, ahol a vízpartra szorultak az emberek
- Súlyos baleset Gödöllőnél: Motorost ütött el egy ittas autós kanyarodás közben
Kiemelt kép: Tűzoltó autó – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu