Baleset történt az M3-as autópályán. A forgalmat leterelik az autópályáról. Tegnap ugyanitt két baleset is volt.

Szalagkorlátnak ütközött egy trélert vontató gépjármű kedd hajnalban az M3-as autópálya 72-es kilométerszelvényénél, Atkár térségében, a Nyíregyháza felé vezető irányban.

 A forgalmat leterelték a pályáról – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság  

Egy sérültet orvosi ellátásban kellett részesíteni. A jármű két sávot foglal el a sztrádán. A balesetet feltehetően defekt okozta.

A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek, ezért a forgalmat Gyöngyös nyugati csomópontjánál leterelik. Kerülni a 3-as számú főút irányába lehet.

Tegnap ugyanezen a szakaszon, ötszáz méteren belül két súlyos baleset is történt. Erről a LikeNews.hu ebben a cikkéből írt.

Kiemelt kép: illusztráció