Eltörte a bordáját Reviczky Gábor! A színészt hálaisten nem a koronavírus támadta meg, de sajnos a sérülése miatt nem tud lélegezni, köhög és az orrát is fújja.

Próbára igyekezett

A Bors éppen autóvezetés közben érte el a színművészt, aki a Dzsungel könyve próbájára igyekezett, amikor elmesélte, hogy mi történt vele.

Így történt a baleset

A színművész a lapnak elmesélte, hogy egy rossz mozdulat következtében eltörte a bordáját és eddig jól érezte magát, de egy éjszaka folyamán valami történhetett, mert arra ébredt, hogy köhög és az orrát fújja, valamint iszonyatos fájdalmat érzett. A színész elmondta, hogy nem tudja, hogy a színpadon hogyan fog helytállni.

Jelezte, hogy lehet le kell váltani

Reviczky már korábban jelezte Hegedűs D. Gézának, hogyha rosszabbodik az állapota, akkor lehet le kell váltani a Dzsungel könyvében.

Jelentkezett a koronavírus elleni védőoltásra

A színész a lapnak azt is elárulta, hogy elsők között jelentkezett a vakcinára, ám a mellékhatásoktól egy kicsit tart a mellékhatásoktól. Hozzátette, hogy ez az egyetlen kiút, amit lát a mostani szituációból és inkább legyen egy kis mellékhatása az oltásnak, minthogy a koronavírust elkapja.

Tavaly ősszel az Instagramra is regisztrált

A LikeNews is megírta, hogy a színész ősszel csatlakozott a közösségi oldalhoz.

Jelenleg több filmen is dolgozik Reviczky

A színész nem pihenéssel vészeli át a koronavírus-járványt, ugyanis több filmen is dolgozik jelenleg. Jelenleg zajlik a Hungarikumok nyomában nevű sorozat forgatása, amit a Romis Mozi csapatával Kulcsár Edinával és Bodrogközy Ritával készítenek.

Horrorfilmben is láthatjuk hamarosan a színművészt

Reviczky eközben népszerűsíti a Post Mortem című vadiúj, hamarosan bemutatásra kerül magyar horrorfilmet.

EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI

Kiemelt kép: Reviczky Gábor