Szerdán megkezdődött annak az ötgyerekes családapának a büntetőpere, aki 2018 őszén felkoncolta a feleségét Hajdú-Biharban, majd megpróbálta szíven szúrni saját magát.

Betegesen féltékeny volt a férj

M. Árpád és a felesége hosszú ideig kiegyensúlyozott kapcsolatban éltek egymással, de a férfi viselkedése a gyilkosság előtti négy évben jelentősen megváltozott, a féltékenysége betegessé vált. A család egyik barátja a 24.hu-nak azt mondta, hogy a férfi még hazugságvizsgálatra is elvitte a nejét, mert szerinte nem tőle vannak a gyerekei. Állítólag olyanokat vágott a fejéhez, hogy lefeküdt a testvérével, a három vejével, de más férfiakkal is. A betegesen féltékeny férfi többször is megverte a nejét, e miatt egy alkalommal jogerősen el is ítélték.

A házaspár felnőtt korú gyerekei közül többen Szentpéterszegen laknak, ezért az asszony gyakran átment a közelben lakó legidősebb fiához a bántalmazások után.

A tragédia napja

Ez történt 2018 májusában is, rövid idő elteltével azonban helyszínre érkezett a férj is, és egy hosszú tőrkéssel hasba akarta szúrni az anyját védelmező fiát, akinek sikerült elkerülnie a szúrást.

A tragédia napján a feleség ebédet főzött a ház teraszán. A család barátja szerint egy elfelejtett születésnapi ajándékról beszélgetett a barátnőjével telefonon. M. Árpád ettől valamiért annyira dühbe gurult, hogy felkapott az asztalról egy húsz centiméter hosszú pengéjű kést, és mellkason szúrta a vele szemben lévő feleségét, aki emiatt a földre esett. A férfi ezután magából kivetkőzve nagy erővel még további harmincötször megszúrta a feleségét a mellkasán, a hasán, a karján és a lábán. Az asszony elvérzett, perceken belül meghalt.

Nem emlékszik semmire a férj

M. Árpád a mai előkészítő ülésen részletes vallomást tett, de tagadta a kapcsolati erőszakot, és azt is, hogy korábban húsklopfolóval és hifitoronnyal bántalmazta volna a nőt. A gyilkossággal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy 24–25 volt a cukra, és annyira elborult az agya, hogy semmire nem emlékszik a történtekből.

„Csak arra emlékszem, hogy a feleségem ott fekszik nyitott szemmel, és előtte térdelek” – mondta M. Árpád, akinek sokszor alig lehetett érteni a mondandóját, mert többször is sírva fakadt.

A férfi egy 2016-os, a család horvátországi nyaralásán készült képet is bemutatott a bíróságon, hogy bizonyítsa, mennyire harmonikus volt korábban a kapcsolata a nejével.

Nem tud elszámolni a lelkiismeretével

M. Árpád a mai bírósági vallomásában főleg a felesége hűtlenségéről beszélt. Azt állította, rendelkezik egy spermagyanús bugyival, amivel szerinte igazolni tudja, hogy megcsalta a neje. 

M. Árpád nem tartotta fenn a korábbi beismerő vallomását, és a feleségén általa elvégeztetett hazugságvizsgálatról sem beszélt. Ennek alighanem az lehet az oka, amit a család barátja mondott korábban lapunknak: a vizsgálat eredménye szerint nem volt hűtlen a nő.

Vallomása végén azt ecsetelte, hogy nem a büntetés érdekli, amit majd kapni fog, hanem az, hogy nem tud elszámolni a lelkiismeretével. Mint mondta, nincs értelme az életének, és erkölcsileg sem elfogadható számára, hogy embert ölt.

Az ügyészség életfogytig tartó fegyházat kért a letartóztatásban lévő férfira különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel –Forrás: police.hu