Borzalmas körülmények közt halt meg az a nő pénteken Pest megyében, akit a gyanú szerint élettársa gyilkolt meg. Az unokája haláltusáját 90 éves nagymamájának is végig kellett hallgatnia.

A 38 éves férfi pénteken maga jelentette a rendőrségen, hogy megölte 38 éves élettársát. A tettes maga várta párja holtteste mellett a nyomozókat. Az áldozat, a 38 éves N. Zsuzsanna, az esetről a bővebben a LikeNews.hu is beszámolt, a cikket itt tudod elérni.  

A helyiek azóta is sokkos állapotban vannak, mindenkit megdöbbentett a rémtörténet.

„ Zsuzsika itt született, a férfival már évek óta, nagy boldogságban éltek együtt, mi legalábbis úgy láttuk. Imádták egymást, még a közeli telkükre is kézen fogva mentek füvet nyírni, a férfi is szeretettel nézett Zsuzsira. Egyszerűen fel sem tudjuk fogni, hogy mi vezethetett idáig, egy hangos szót, egy veszekedést sem hallottunk a házuk felől, mindenki kedvelte őket” – mondta az egyik szomszéd a Borsnak.

A pár szomszédságában él a meggyilkolt asszony édesanyja. Viszont Zsuzsáékkal egy házban lakott az áldozat 90 éves nagymamája.  Az idős nő otthon volt, amikor a borzalmas gyilkosság történt.

 „Sejtelmünk sincs, hogy miképp bírja ki ezt a megrázkódtatást, főleg, hogy valószínűleg végig kellett néznie vagy hallgatnia azt, ahogyan meggyilkolják a szeretett” – mondták a helyiek.

A 38 éves férfit a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására.

Kiemelt kép: police.hu