Lemondott Gréczy Zsolt. A politikus az ATV-ben jelentette be döntését, amelyet azután hozott meg, hogy a napokban szexuális tartalmú fotók jelentek meg róla.

Lemondott parlamenti mandátumáról Gréczy Zsolt. A DK politikusa kínos ügybe keveredett, miután több lap intim képeket közöltek róla. Azt írták, hogy a politikus állítólag egy nőnek küldte a magáról készített pornográf felvételeket. A képviselő nem tagadta, hogy ő látható a felvételeken, de azt tagadta, hogy bárkit is zaklatott volna ezekkel a fotókkal.

Gréczy Zsolt pénteken este az ATV-ben, ahol lemondását is bejelentette, azt mondta, hogy nem emlékszik arra, hogy elküldte-e valakinek ezeket a fotókat vagy sem. De most már nem is foglalkozik ezzel az üggyel, hiszen a jövőben civilként éli az életét.

A politikus arról is beszélt, hogy péntek délután hosszasan konzultált Gyurcsány Ferenccel az ügyről és végül úgy döntött, hogy visszavonul. A volt miniszterelnök döntését elfogadja.

Azt még nem tudta megmondani, hogy a jövőben mivel fog foglalkozni, azt sem tudja, hogy a DK közelében marad-e. Erről majd a párt elnöksége dönt.

Kiemelt kép: Gréczy Zsolt – Forrás: ATV