Rekordszámú turista látogatott el idén Csernobilba. A halálzóna iránti érdeklődés tavasszal ugrott meg, miután az HBO Csernobilról készített filmjét bemutatták. Annak ellenért özönlenek a külföldiek a térségbe, hogy még mindig kiemelten veszélyes zónaként kezelik a területet.

Idén eddig 107 ezer turista látogatott el a csernobili atombaleset övezetébe. A látogatók nyolvan százaléka külföldi turista volt, többségük Nagy-Britanniából érkezett a sugárszennyezett térségbe.

Tavasszal mutatta be az HBO Csernobilról szóló filmjét, amely világsiker lett. A filmből élethűen megismerhetjük a katasztrófa pillanatát, valamint a sugárfertőzött emberek borzalmas kínhalálát.

Az ukrán elnök júliusban adott ki egy rendeletet, amelyben arra utasította az illetékes szerveket, hogy dolgozzanak ki stratégiát arra, miként lehet fellendíteni a csernobili zóna turisztikai forgalmát. Augusztus 1-jén a tiltott zónát kezelő állami ügynökség bejelentette, hogy kidolgoztak egy vízi útvonalat, amely lehetővé teszi, hogy a turisták a Pripjaty és az Uzs folyón haladva tekinthessék meg a területet. Azóta nem csak vízi, de légi megtekintési lehetőségekkel is bővítették kínálatukat, valamint növelték az idegenvezetők számát, és kétnyelvű információs táblákat is kihelyeztek.

A világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-katasztrófája 1986. április 26-án következett be az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ukrán SZSZK területén, a Kijevtől kevesebb mint 100 kilométerre északra fekvő csernobili erőmű negyedik blokkjában. Robbanás következtében részben megsemmisült a reaktor aktív övezete, a levegőbe nagy mennyiségű radioaktív anyag került, és sugárfelhő borította be Európa nagy részét. A katasztrófa miatt az erőmű 30 kilométeres körzetében a teljes lakosságot evakuálták.

A sérült négyes blokkot 1986 novemberében egy ideiglenes betonszarkofággal fedték le. Az új, korszerű, az ígéretek szerint 100 évre biztonságot nyújtó védőburkot a Novarka francia konszern építette, a munkálatok 2011-ben kezdődtek. A műszaki csúcsteljesítménynek számító, 36 ezer tonna súlyú, 110 méter hosszú, 257 méter széles és 105 méter magas, félhenger formájú acélszarkofág 1,5 milliárd euróba került. A projekt fő szponzora az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) volt, de Ukrajna jelentős támogatásokat kapott a költségek fedezéséhez az Európai Uniótól, európai országoktól, továbbá Oroszországtól, az Egyesült Államoktól, Kanadától és Japántól is. Az új védőburkot 2016 végén helyezték rá a négyes blokkra.

Kiemelt kép: Csernobili szarkofág előtt turistacsoport áll