Bár manapság önjelölt szakemberekből nincs hiány, hiszen barkácsolni nagyszerű időtöltés, és az interneten “mindenhez is” lehet találni oktatóvideót. Ugyanakkor mégis akadnak olyan összetett és szakértelmet igénylő munkafolyamatok, melyekbe laikusként nem ildomos belekezdeni. 

Tipikusan ilyen példa az ajtócsere is. Bár egyesek szerint “mindent meg lehet oldani házilag,” azonban az ajtóbeépítés több szempontból is rossz példa erre. Nézzük is, hogy pontosan miért. 

A megfelelő felszerelés és tapasztalat hiánya

Egy ajtót kicserélni közel sem olyan egyszerű feladat mint felcsavarozni egy polcot vagy kicserélni egy kilincset. Rengeteg speciális szerszámra van szükség hozzá, de még ha ezeket be is szerezzük, akkor sem lesz meg a munkához szükséges rutinunk és tudásunk. 

Míg az ezzel foglalkozó szakiknak, például a Nívó biztonsági ajtókat beépítő szerelőcsapatnak mindez már “kisujjból” megy, addig mi valószínűleg ott állunk majd tanácstalanul, hogy egyáltalán miképp kezdjünk neki az első lépésnek, azaz a régi ajtó kibontásának. Egy ilyen kezdet után pedig legyünk őszinték, nincs túl sok esély a sikerre, így érdemes inkább elengedni a dolgot és profikra bízni a munkát.

A rossz méretezésből adódó eltérések

Az ajtócsere első, vagy inkább nulladik lépése mindig az, hogy levesszük a pontos méreteket, ami alapján kiválasztjuk vagy legyártatjuk majd az új nyílászárót. Csakhogy ezen a ponton is rengeteg minden áll vagy bukhat. Bőven elég, ha figyelmetlenségből pár millimétert elszámolunk, és máris kész a baj, ha kiderül, hogy az új ajtó emiatt nem passzol a nyílásba. 

Egy ilyen galibát mindig egyszerűbb megelőzni, mint megoldani, aminek a legkézenfekvőbb módja az, ha magát az előzetes felmérést is szakemberekre bízzuk. Ők már rutinosak ebben, és meglepődünk majd, hogy milyen gyorsan és könnyedén elvégzik a szükséges méréseket.

Rengeteg felesleges idő és energia

Egy profi szerelőcsapatnak csupán 2-3 órás munka egy ajtó kicserélése, amibe a régi nyílászáró kibontása és a takarítás is benne van. Ám ne feledjük, hogy ezeknek az embereknek ez a munkája, már számtalanszor vitték végig a folyamatot, és csapatban összedolgozva együtt még hatékonyabbak.

Ezzel szemben, ha mi egymagunk állunk neki (vagy esetleg van segítség, de ő is tapasztalatlan ezen a téren), az nem kecsegtet túl fényes kilátásokkal. Már eleve az sok időt elvesz, hogy utánanézünk, egyáltalán mit és hogyan kell kivitelezni. Emellett nincsenek meg a jól berögzült rutinmozdulatok sem, így máris sokkal lassabban halad a munka. 

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mi a teendő, ha váratlan probléma adódik, amire az internetes útmutatók sem térnek ki, és saját kútfőből kell megoldanunk. Szó mi szó, egy házilag kivitelezett ajtócserére akár egy egész nap is rámehet, melynek a végén ott állunk majd hullafáradtan, és esetleg csalódottan, ha nem is sikerült a művelet.

Végül még egy fontos dolog: ha a szakszerűtlen beépítés miatt az ajtó károsodik, arra nem terjed ki a garancia sem, így végképp nem érdemes saját kezűleg próbálkozni vele.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos, auditált mérések szerint a Like Company Media Group hírportáljait a forgalmas napokon 600 ezer ember olvassa.