Két kerékpáros gázolás is történt Bács-Kiskun megyében csütörtök este. Lakiteleknél meghalt a biciklis, a Tompánál történt balesetben egy férfi sérült meg, akit kórházba szállítottak.

Egy kisteherautó gázolta el a kerékpárral közlekedő nőt csütörtökön este Lakiteleknél, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Csütörtök este szintén kerékpáros gázolás történt  az 53-as főúton a Tompa és Kisszállás közötti útszakaszon.

A férfit, akit egy személyautó sodort el, kórházba szállítottak.  A vele lévő kislánya az út szélén gyalogolt, ő szerencsére nem sérült meg.

A halasinfo.hu úgy tudja, egy személygépkocsi Tompa felől haladt Kiskunhalas irányába, amikor a Kisszállási körforgalomtól mintegy egy kilométerre elütötte az előtte haladó kerékpárost. A sofőr elmondta, nem látott világítást a biciklin, és csak akkor vette észre, amikor már csak 15 méterre volt előtte. Elrántotta a kormányt, így csak az autó tükrével sodorta el a férfit, akit sérülései miatt a kiskunhalasi kórházba szállítottak a mentők. Mint kiderült, a kerékpárossal volt a 8 év körüli kislánya is, aki az út szélén tolta a biciklijét, amelyen egyáltalán nem volt világítás. Ő szerencsére nem sérült meg a balesetben. A helyszínelés ideje alatt félpályán, rendőri irányítás mellett haladt a forgalom. A baleset körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészete vizsgálja.

Az elmúlt 24 órában öt gázolásról tud a LikeNews.hu, abból négy halállal végződött. Az erről szóló cikkeket itt és itt éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a tompai balesetről – Forrás: halasinfo.hu