Őszintén bevallotta Nagy Zsolt színművész, D. Tóth Kriszta Elviszlek Magammal című műsorában, hogy szenvedélybeteg, méghozzá alkoholista.
Fia is futballozik
Korábban a színész is, most pedig fia is a foci szerelmese, sőt a gyermekének esélye van arra is,hogy külföldön próbálja ki magát.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Zavarba jött a Konyhafőnök séfjei előtt Hujber Feri: “Én nem tudom, én nem szoktam zavarban lenni, de előttetek úgy érzem magam, mint egy hülye gyerek” – videó
Szenvedélybeteg
Majd a beszélgetés gyorsan igen komollyá vált, ugyanis a színész bevallotta, hogy alkoholista, éppen próbál lejönni, egy hónapja tiszta. Hozzátette, hogy azért vállalja fel őszintén, mert segíteni szeretne azoknak, akik hasonló cipőben járnak.
Egészen fiatal kora óta iszik
Nagy a videóban elmondja, hogy már 14 éves kora óta iszik, ám ez problémává valójában akkor vált, amikor színészkedni kezdett, valami kellett neki, ami az érzéseit eltompítja.
Kilehet belőle lábalni
A színész hisz benne, hogy a szenvedélybetegség legyőzhető, de segítséget kell kérni.
„Menjenek el az emberek és megváltozik az életük. Ezt tapasztalatból mondom” – mondta a színész.
A teljes beszélgetést itt nézheted meg
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- A helyiek nyomására lemondta Menczer Tamás ünnepi beszédét Pilisborosjenő polgármestere
- Megkínoztak egy diákot Kisvárdán, iskolatársai arra kényszerítették, hogy a földön fekve cipőiket csókolgassa – vádat emeltek ellenük
- Buszbaleset Szolnokon: egy gimnáziumba csapódott a busz, folyamatosan mentik az embereket, két mentőhelikopter is érkezett
- “Megmozdult alattam az ágy” – földrengésre ébredtek az Alföldön, Csongrádon remegtek a falak
- Támadás a sülysápi vasútállomáson: megverte és kitépte egy nő fülében az ékszert, körözi a rendőrség a támadót
Kiemelt kép: Nagy Zsolt