Őszintén bevallotta Nagy Zsolt színművész, D. Tóth Kriszta Elviszlek Magammal című műsorában, hogy szenvedélybeteg, méghozzá alkoholista.
Fia is futballozik
Korábban a színész is, most pedig fia is a foci szerelmese, sőt a gyermekének esélye van arra is,hogy külföldön próbálja ki magát.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Zavarba jött a Konyhafőnök séfjei előtt Hujber Feri: “Én nem tudom, én nem szoktam zavarban lenni, de előttetek úgy érzem magam, mint egy hülye gyerek” – videó
Szenvedélybeteg
Majd a beszélgetés gyorsan igen komollyá vált, ugyanis a színész bevallotta, hogy alkoholista, éppen próbál lejönni, egy hónapja tiszta. Hozzátette, hogy azért vállalja fel őszintén, mert segíteni szeretne azoknak, akik hasonló cipőben járnak.
Egészen fiatal kora óta iszik
Nagy a videóban elmondja, hogy már 14 éves kora óta iszik, ám ez problémává valójában akkor vált, amikor színészkedni kezdett, valami kellett neki, ami az érzéseit eltompítja.
Kilehet belőle lábalni
A színész hisz benne, hogy a szenvedélybetegség legyőzhető, de segítséget kell kérni.
„Menjenek el az emberek és megváltozik az életük. Ezt tapasztalatból mondom” – mondta a színész.
A teljes beszélgetést itt nézheted meg
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Tragédia a kocsmában: rosszul lett a vendég, a pultosnő nem segített, mentőt sem akart hívni, most börtönbe kerülhet a kegyetlen pultosnő
- Tragédia Várpalotán: Nem csillapodik a horrorhinta áldozatának fájdalma – „Sokszor olyan, mint egy kisgyerek”
- Fekete péntek az autópályákon: nyolc halott az M1-esen, egy kamionos az M3-ason halt meg – fotók a balesetekről
- Milliárdokat költ a kormány a kórházi klíma- és hűtőberendezésekre, ezekben az intézményekben azonnal hozzányúlnak a berendezésekhez
- Eltűnt egy 19 éves fiú, táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg: családja kétségbeesve kéri a lakosság segítségét
Kiemelt kép: Nagy Zsolt