10 év boldog együttélés után Gergely Robi és párja, Némedi-Varga Tímea a válás mellett döntöttek.

A döntés nem azért született meg, mert elmúlt volna a szerelemük, hanem azért, mert rá kellett ébredniük, a 24 év korkülönbség túl sok, ugyanis Tímea gyereket szeretne. A Bors hasábjain jelentette be a színész házaspár, hogy 10 év után elválnak útjaik.

Robi és Timi 10 éve ismerték meg egymást, a barátságból pedig hamar szerelem lett. Három évvel ezelőtt mondták ki a boldogító igent, ám tavaly nyáron titokban szétköltöztek, most pedig a válási papírokat is beadták.

A súlyos döntés hátterében nem áll harmadik személy, csupán rájöttek, hogy életük nem ugyanazon szakaszában vannak. Timi ugyanis gyereket szeretne, de Robi 60 évesen már nem akar belevágni egy újabb családalapításba, ezért úgy döntött, elengedi Timit annak érdekében, hogy az ő élete is kiteljesedhessen.

A válás ellenére barátok maradtak, elmondásuk szerint a köztük lévő tisztelet mindig megmarad, sőt, a továbbiakban is együtt dolgoznak majd a Gergely Theaterben. Timinek nehéz a válásról beszélnie, hiszen még mindig vannak érzései Robi iránt, de elfogadták, hogy más élet vár rájuk.

A színészpár elmondta, hogy a Borsnak adott közleményükkel eleget tettek a rajongók és a sajtó kéréseinek is, de szeretnék magánéletüket innentől kezdve privátként kezelni.

Blikk