Összevitatkozott a két testvér a házban, majd az egyik leszúrta a másikat, ezt követően a gyilkos rágyújtotta a házat a halálosan sérült testvérére.

Testvére gyilkolta meg azt a mórahalmi férfit, akinek holttestét egy leégett családi házban találták meg szombaton a homokháti kisvárosban – tájékoztatott  a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Teljes terjedelmében égett egy körülbelül hetven négyzetméter alapterületű családi ház és a mintegy huszonöt négyzetméteres melléképülete szombaton Mórahalmon, a Cinke dűlőben.

A tűzeset oltási munkálatai után a katasztrófavédelem munkatársai egy holttestet találtak a helyszínen. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi halálát gyilkosság okozta.

A nyomozók a bejelentéstől számított 12 órán belül azonosították, elfogták, előállították, majd őrizetbe vették a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

A megalapozott gyanú szerint a húszéves férfi egy vitát követően leszúrta a testvérét, majd rágyújtotta a házat.

Kihallgatása során a gyanúsított beismerő vallomást tett, ellene emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók kezdeményezték a férfi letartóztatását.

Kiemelt kép: illusztráció