Egy 73 éves férfi csütörtökről péntekre virradóan kiugrott a nagyszebeni tüdőkórház első emeletéről és belehalt sérüléseibe. A lap cikke szerint az idős urat korábban súlyos állapotban szállították kórházba, és egyből az intenzív terápiás osztályra vitték.

Állítólag szeptemberben már egyszer igazolták, hogy koronavírus-fertőzött, azóta még két tesztet végeztek el rajta, és a harmadik is kimutatta a vírust a szervezetében, írja a Főtér.

EZ IS ÉRDEKELHET!

Már történt hasonló eset

Az öngyilkosság körülményeiről egyelőre keveset közöltek a hatóságok, de a rendőrség vizsgálatot indított. Nagyszebenben legutóbb májusban történt hasonló eset, akkor egy férfi a járványkórház mosdójában akasztotta fel magát.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu-t.

Nem ő az egyetlen

Mint ahogyan a LikeNews is megírta pokoli fájdalmai miatt tragikus módon inkább a halált választotta a 76 éves Anna néni. Bár Anna néni nem koronavírusos volt, hanem arra hivatkozva küldték haza, de közvetetten mégis csak a covid okzota a halálát.

Hazaküldték

Az idős özvegyasszony fia azt állítja: édesanyja hiába könyörgött a kórházban az őt kezelő orvosoknak, hogy tartsák bent, mert nagyon rosszul van, a koronavírus miatt kialakult helyzetre hivatkozva végül hazaküldték – írta meg a Blikk.

Megvárta, míg mindenki elmegy a házból

Anna néni ezután még napokig szenvedett ágyában, majd egy éjjel úgy döntött: ezt már nem bírja tovább, véget vet életének. Megvárta, míg mindenki elmegy a házból, majd felakasztotta magát. Az idős asszonyra másnap a fia, Sándor találta rá, aki képtelen felfogni és megérteni, hogy az orvosok miért nem segítettek az édesanyján.

Ezek voltak az utolsó szavai

A néni utolsó szavai az őt otthonában ellátó ügyeletes orvosnak az volt: „Kérem, csináljon valamit, utaljon be a kórházba, mert felkötöm magam.”

Az orvosok hibája?

– Számomra egyértelmű, hogy édesanyám az őt ellátó orvosok hibájából halt meg – kezdte Anna néni fia, Sándor. – Hiába volt az anyukám már idős, nála szorgalmasabb, életigenlőbb nőt még soha nem láttam. Semmi gondja nem volt, míg szeptember közepén ki nem derült, hogy a gyógyszerek kikezdték a gyomrát, gyomorfekélye lett. Először savlekötőt és valami gyomorfal-erősítőt kapott. Mivel azonban a fájdalmai napról napra fokozódtak, kihívtuk az ügyeletet. Adtak neki valami injekciót, aztán mentek is az útjukra. Anyukám azonban nem lett jobban, így mentővel kórházba szállították. Innen indul az ő tragikus története – idézte fel az utóbbi heteket Csonka Sándor a lapnak.

Kérlelte az idős néni az orvosokat: ne küldjék haza

A gyászoló férfi szerint édesanyját nagy nehezen befektették egy osztályra, kapott infúziót, majd másnap reggel már szóltak is a testvérének, hogy hazaviheti. Anna néni kérlelte az orvosokat, hogy tartsák bent, de szavai nem hatották meg a doktorokat.

Covidra hivatkozva

– Kerek perec megmondták, hogy a Covid miatt nem maradhat, mert négy megyéből oda szállítják az összes koronavírusos beteget. A testvérem hazahozta, és ettől kezdve anyukám egész nap jajgatott a fájdalomtól. Csak perceket bírt aludni, borzasztó volt nézni a szenvedését. Az ügyelet még kétszer kint volt, anyu fájdalomcsillapítót kapott, de a kórházba szállítást nem tartották indokoltnak. Azt mondták, a járvány miatt úgysem fogadnák. Miután legutoljára elmentek, az édesanyám megvárta, hogy éjjelre üres legyen a ház, és végzett magával. Én találtam meg reggel. Súlyos betegsége nem volt, ha picit odafigyelnek rá és megkapja a kellő kezelést, még ma is vígan élne. Most azonban a temetésére készülünk – sírta el magát Sándor.

Kiemelt kép: Illusztráció